1p

 

Hétfőn a Rheinische Post írt arról, hogy késik az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőinek jelentése a görög hitelcsomagokhoz kapcsolódó megállapodások végrehajtásáról. A jelentés megállapításaitól függ, hogy Athén megkaphatja-e a kölcsön újabb, 31,2 milliárd eurós részletét. A támogatás nélkül a görög állam az idén ősszel fizetésképtelenné válhat.

A jelentést szeptember második hetére várták. A Rheinische Post szerint a késedelmet az okozza, hogy a görög kormány csak szeptemberben véglegesíti privatizációs programját. A lap uniós diplomáciai forrásokra hivatkozott.

Pénteken a Handelsblatt című üzleti lap az IMF-től származó információkra hivatkozva azt írta, hogy a jelentés csak októberre készül el.

A görög kormány azt ígéri, hogy teljesíti a feltételeket, ugyanakkor jelezte, hogy haladékot kér, az előírt reformokat a tervezettnél két évvel később, 2016-ig fejezné be. Az euróövezet két legbefolyásosabb tagja, Németország és Franciaország nem utasítja el kategorikusan a felvetést, de álláspontjuk szerint a görög válságkezelésre vonatkozó további döntésekkel meg kell várni a hitelezői trojka helyzetértékelését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!