2p

Továbbra sem várható a világgazdasági növekedés gyorsulása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott jelentése szerint.

Az OECD évente kétszer - május-júniusban és novemberben - adja ki a világgazdaság kilátásaival foglalkozó kiadványát, és évente kétszer - február-márciusban és szeptemberben - az ezeket felülvizsgáló közbülső jelentést.

A legfrissebb becslés szerint a világgazdaság idén 2,9 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a tavalyi 3,1 százalék után.

Az OECD megállapította: a jegybankok által szerte a világon folytatott túl laza monetáris politika torzulásokat okoz a pénzpiacokon. Ahhoz, hogy ez a fajta monetáris politika hatékony legyen, megfelelő fiskális politikára is szükség van, olyanra, amely segíti a növekedést ösztönző fogyasztás fellendítését - fejtette ki az intézmény.

A mostani köztes jelentésben az Egyesült Államok és Kanada hazai össztermékének (GDP) a várható növekedését és a brazil gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést módosították jelentősen júniushoz képest: az amerikai és a kanadai növekedést 0,4, illetve 0,5 százalékkal lefelé, a brazilt 1,0 százalékkal fölfelé. Ez azt jelenti, hogy az OECD várakozása szerint idén mindössze 1,4 százalékkal nő az amerikai GDP, míg a brazil visszaesés 3,3 százalék lesz a tavalyi csaknem 4 százalék után. Jövőre már csak 0,3 százalékos csökkenést vár Brazíliában a párizsi székhelyű nemzetközi szervezet.

Az Egyesült Államokban hiába nőtt robusztusan a foglalkoztatottak száma és a fogyasztás, a beruházások volumene gyenge - írta az OECD. A kereslet jövőre várhatóan tovább fog bővülni, de így is elmarad a historikus standardoktól - tette hozzá.

Ami a 2017-re szóló előrejelzést illeti, az OECD jelentősen lefelé módosította a brit és az olasz növekedést is júniushoz képest: Nagy-Britanniában már csak 1,0 százalékos bővülésre számít a korábbi 2,0 százalék helyett, Olaszországban pedig 0,8 százalékra a júniusi 1,4 százalék után. Ennek oka a szigetország esetében az EU-tagság elutasítása (Brexit) utáni bizonytalanság, ami az OECD értékelése szerint komoly lefelé ható kockázatként jelenik meg.

Az előrejelzés szerint az euróövezetben idén 1,5 százalék, jövőre 1,4 százalék lesz a növekedés a tavalyi 1,9 százalék után. A német gazdaság - amely tavaly 1,5 százalékkal nőtt - az OECD várakozása szerint idén 1,8 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal bővül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!