2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Fontolóra kell venni a Görögországnak szánt hitelprogram meghosszabbítását - jelentette be Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja kedden Luxembourgban.

Athén így a biztos bejelentése szerint két év haladékot kapna, hogy teljesítse a hitelezői által szabott makrogazdasági feltételt, miszerint az államháztartás elsődleges hiányát 4,5 százalék alá szorítja.

A biztos azt is bejelentette, hogy a Görögországnak szánt mentőcsomag következő, június óta halasztott 31,5 milliárd eurós részéről legkésőbb novemberig döntés születik, de a kifizetés előtt Athénnak a következő hetekben törvénybe kell iktatnia és végre kell hajtania azt a 89 intézkedést, amelyről még a tavasszal állapodott meg a hitelező trojkával, az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutalappal. Az intézkedések között olyan strukturális átalakítások is szerepelnek, amelyek gyors megvalósítása nehézséget okozhat a görög kormány számára.

Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup vezetője a múlt éjjel úgy fogalmazott, hogy Görögországnak a jövő heti uniós csúcsig bezárólag meg kell mutatnia elkötelezettségét a reformok mellett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!