2p

Megtörténtek az első témakijelölő egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Bankszövetség között, amelyeken a tárgyalások témájának kijelölése mellett munkacsoportok létrehozásáról is döntöttek - mondta Orbán Gábor, az NGM államtitkára az MTI-nek adott interjúban.

Az adó- és pénzügyi államtitkár az EBRD közgyűlésén adott interjúban elmondta: a témák között van egy többéves növekedési paktum megkötése, amelynek keretében a pénzintézetek hitelezési aktivitásuk alapján visszatérítést kapnának a bankadóból, de zajlanak egyeztetések a rossz helyzetbe került adósok helyzetének kezeléséről, a magáncsőd intézményéről, az önkormányzati adósság átvállalásáról, a hitelgarancia-rendszer hatékonyabbá tételéről, illetve a bankok felvetették a lakásbérleti piaci szabályozásának átalakítását is. A pozitívadós-lista egyelőre nincs a napirenden.

Orbán Gábor elmondta: a Bankszövetséggel való tárgyalásokhoz a nemzetgazdasági tárca kéri az EBRD szakmai segítségét is. A szervezet kormányzótanácsának üléséről elmondta: a fő vezérgondolat az "innováció a növekedésért", amely - mint mondta - "teljesen egybeesik a kormány prioritásaival". Úgy tűnik, hogy a kormányok között most eléggé nagy egyetértés van arról, hogy a kis- és középvállalkozásokra az eddigieknél is nagyobb mértékben kell összepontosítani az erőket, és lehetőleg közvetlenül, azaz nem a hagyományos, bankon keresztül történő finanszírozással - tette hozzá.

Orbán Gábor elmondta: a kormány folyamatosan keresi annak lehetőséget, hogy a magyar vállalati körben milyen nagyobb projektekben lehetne együttműködni az EBRD-vel. A fókusz azonban valóban eltolódik a kisebb vállalatok felé, elsősorban abból a felismerésből fakadóan, hogy e társaságoknak milyen fontos szerepe van a növekedés beindításában és a foglalkoztatás bővítésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "egy nagy lendülettel" a hitelezés beindításának problémája nem oldható meg. Erre különböző eszközök vannak, és ezeket jól kell koordinálni - tette hozzá.

Az államtitkár az MTI felvetésére elmondta: valóban tapasztalható az EBRD érdeklődésében egy eltolódás kelet felé, de immár sok esetben pont azok az országok, amelyek az EBRD elsődleges fókusza voltak, nehezebb helyzetben vannak, hiszen jobban integrálódtak "abba az euróövezetbe, ahol a gondok a legnagyobbak".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!