10p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szerdán nyilvánosan reagálhat az európai politikusok vádjaira a magyar kormányfő, hiszen maga kérte, hogy felszólalhasson az Európai Parlament ülésén. Várhatóan nehéz vitának néz elébe, hiszen a hírek szerint három frakció is erőteljes támadással készül ellene. Mfor.hu-tudósítás.

Közvetítésünk ezzel véget is ér.

18:58

Orbán Viktor sajtótájékoztatója alatt a forint folytatta egész nap tapasztalt erősödését. Most egy euró 304,80 forintba kerül, a dollárért 237,30 forintot, a svájci frankért pedig 252,61 forintot kell adni. 

18:55

"Én azt az álláspontot kezdeményezem, hogy Magyarország az Európai Unió része maradjon. Még mindig több előnyünk származik ebből, mint hátrányunk" - véli Orbán. Ugyanakkor szerinte az eurószkeptikusokat sem szabad politikailag kritizálni. 

18:52

"Én úgy látom, hogy Európának nem marad más választása, mint középtávon valamilyen együttműködést kötni Oroszországgal. Nekünk ebben van tapasztalatunk, ebből Közép-Európa számára nem szokott sok jó kisülni. Nem akarunk szembemenni ezzel a folyamattal, de szeretnénk közép-európai garanciákat" - szögezi le Orbán.

18:43

A magyar költségvetés hiánya először az EU-csatlakozásunk óta 3 százalék alatti számot mutat, az államadósságot féken tudjuk tartani, és a kereskedelmi mérleg is pozitív. Ezért Magyarországnak nincs szüksége pénzre, mi csak egy ígérvényt kérünk, hogy ha zavar lesz az európai kötvénypiacon, akkor ne alakuljon ki az a képzet, hogy Magyarország nem képes fizetni a kötelezettségeit - mondja Orbán. 

18:40

"Valóban írtam egy levelet ma reggel Barroso úrnak. Mivel a nemzeti bank függetlenségét mi is osztjuk, nincs köztünk véleménykülönbség. Olyan kérdésekben is hajlandóak vagyunk tárgyalni, amit az elmúlt húsz évben senki nem kritizált. Egy pont van, amit aggályosnak érzek: a Bizottság azt kifogásolja, hogy a jegybank elnöke és a Monetáris Tanács tagjai esküt tesznek a kinevezésükkor. Holott ez egy nemzeti intézmény, nem vagyunk tagjai az eurózónának. A többi ügy inkább technikai jellegű kérdés" - mondja a jegybanktörvénnyel kapcsolatban a kormányfő. 

18:35

Magyarországgal szemben természetesen van spekuláció, ahogy minden országgal szemben, amelyik eladósodott, ez teljesen érthető. Ez nem helyes, de része a nemzetközi pénzügyi életnek.

"Magyarországnak nem hitelre van szüksége. Nekünk nincs szükségünk a németek pénzére. Mi azt kérjük tőlük, hogy kössünk egy biztonsági megállapodást, mert attól tartunk, hogy az európai kötvénypiacon a közeljövőben sok országnak sok pénzt kell felvennie, ezért nem fogjuk tudni a piacon eladni a kötvényeinket. Mi azt is vállaljuk, hogy a piacon drágábban értékesítsünk állampapírt ahelyett, hogy az alacsony kamatozású pénzt használnánk fel" - mondja Orbán. 

"Igenis költségvetési fegyelemre van szükség, meg kell állni a saját lábunkon. Mi nem pénzt kérünk, hanem biztosítékot. Az IMF-tárgyalások nem az államcsődről szólnak, hanem erről a biztonságról" - teszi hozzá. 

18:33

"Szerintünk hatékonyabb lenne a jegybank és a PSZÁF, ha összevonnánk, de ha a Bizottság úgy látja, hogy nem jó, ha összevonjuk, akkor nem fogjuk összevonni. Ez nem egy kardinális gazdaságpolitikai kérdés" - mondja a magyar kormányfő. 

18:32

"Akkor vagyok kemény, amikor a hazám érdeke megkívánja, és akkor kötök kompromisszumot, ha a magyar emberek érdeke megkívánja. Amiről ma beszélünk, az nem az EU-IMF és Magyarország közti tárgyalás, az majd egy másik gazdasági jellegű tárgyalás lesz" - válaszolja Orbán újságírói kérdésre.

18:30

"Örülök, hogy a kifogásolt jogszabályok ügyében előrébb tartunk, mint ahol tegnap voltunk" - szögezi le a magyar kormányfő. Hozzáteszi: a kifogások közül kettőt tárgyaltak meg, melyek közül az egyiket hajlandók teljes egészében átdolgozni. 

18:27

"A mai nap fantasztikus és fontos volt a magyar alkotmány számára. Korábban az a veszély fenyegette, hogy az érdektelenség mocsarába süllyed, most azonban élénk érdeklődés övezi a magyar alkotmányt" - mondja az ülést követő sajtótájékoztatón Orbán. 

18:07

"Sajnálom, hogy a mai vitában nem érveket, nem tényeket kaptam, hanem abszurd indulatot és dühöt. Ezek nem méltók Európához. Magyarország a szabadságharcosok földje volt, ma is az, és az is marad. Akinek kétségei vannak, kérem, jöjjenek Magyarországra, ismerjenek meg bennünket, ismerjék meg a magyar népet" - zárja a vitát egy órás késéssel Orbán. 

17:01

A hírek szerint hamarosan, az ülés után Orbán Viktor sajtótájékoztatót tart Strasbourgban, melyről szintén igyekszünk beszámolni. 

16:48

A néppárti képviselők sorra szólalnak fel az Orbán-kormány védelmében, holott korábban arról lehetett hallani, hogy ők is támogatnának egy esetleges eljárást hazánk ellen. A heves ellenzők a kezdeti támadások után egyelőre visszavonultak. 

16:20

Tabajdi Csaba szocialista képviselő szerint túlzás Hugo Chaveznek vagy puszta Putyinnak nevezni Orbánt, aki ugyan nem nevezhető demokratának, de magyar miniszterelnökként megilleti a személyes méltóság. 

16:15

"Magyarország demokratikus tagja az Európai Uniónak és betartja annak szabályait. Ha az EU-nak efelől kétségei vannak, akkor készek vagyunk megvitatni azokat" - szögezi le Szájer József fideszes EP-képviselő. Szerinte az a probléma, hogy az Európai parlament tagjai nem ismerik Magyarországot, csak a sajtóból tájékozódnak. 

16:13

Újabb magyar hozzászólás: Morvai Krisztina szerint nem Magyarország az oka, hogy az EU rendszere szétesett, hogy magas a munkanélküliség Európában. 

16:09

"A Bizottság tegnapi döntései nem felelnek meg a probléma súlyának. Az Európai Uniónak sokkal jobban kell figyelnie a gazdasági válságra" - folytatja a vitát az egyesült baloldal EP-képviselője. 

16:05

"Magyarország kettős válságtól szenved: egy gazdasági és egy politikai válságtól" - szögezi le Bokros Lajos.  A konzervatív képviselő szerint nem csak a Bizottság által kifogásolt három jogszabály sérti az európai normákat, "a jogállamiságot szőnyegbombázás érte Magyarországon". Szerinte ennek következtében Magyarország hosszú ideig kormányozhatatlanná válik majd.

"A konzervatívok azt várják Európától, hogy megvédi a jogállamiságot, de ezt a harcot csak a magyar nép tudja sikerre vinni, remélem, hogy tovább viszik majd ezt a harcot" - emeli ki Bokros. 

16:01

A zöldek vezére amellett érvel, hogy az uniós szerződés 7. cikkelyének értelmében delegációt kell küldeni Magyarországra, és ki kell vizsgálni, miért kelt félelmet az alkotmány szellemisége. 

15:58

"Az EU nem lábtörlő, hanem egy közös ház Orbán úr" - folytatja Daniel Cohn-Bendit, a zöldek frakcióvezetője, aki tavaly is élesen bírálta az Orbán-kormányt. "Amikor az ön országa belépett az Európai Unióba, akkor senkitől nem hallottam olyan aggályokat, hogy Magyarországnak sztálini alkotmánya van. Hagyjuk abba ezt a hülyeséget" - érvel hevesen Cohn-Bendit. 

15:56

"Az Európai Unió értékeken és elveken alapul, ezek alkalmazandók északon, délen, keleten és nyugaton" - mondja Guy Verhofstadt. 

15:44

"Súlyos dolgokról beszélünk ma: a demokráciáról, a jogállamiságról, az európai értékekről. Biztos vagyok abban, hogy Orbán úr is bizonyítja majd, hogy ezeket az elveket tiszteletben tartja" - mondja Joseph Daul néppárti képviselő. 

15:40

"Ilyen mértékű átalakítás mellett természetesnek tekintem, hogy vitás kérdések is felvetődnek" - mondja Orbán. A jövő héten esedékes Orbán-Barroso találkozótól a magyar kormányfő gyors megoldást remél. Hozzáteszi: mai levelében jelezte az EB elnökének, hogy rendelkezésre áll a vitás kérdések megvitatására.

15:37

"Bőven vannak még gazdasági nehézségeink, de a költségvetés most először felel meg az európai normáknak, csökkentjük az államadósságot" - szögezi le Orbán.Ezt követően felsorolja a kormány elmúlt másfél évének eredményeit. "Természetesen ez érdeksérelemmel, lobbiérdekek sérelmével is járt, elég, ha a bankadóra vagy a válságadókra gondolni"- emeli ki.

15:34

Orbán Viktor folytatja a vitát Barroso szavai után. "Azért jöttem önök közé, mert azt a hírt kaptam, hogy önök Magyarországról akarnak tárgyalni. Indokolt jelenlétem a mostani felfokozott érdeklődés mellett" - mondja a magyar kormányfő. Hozzáteszi: az elmúlt másfél évben nagyszerű, mély és átfogó átalakítás történt, 2010-ben a magyar gazdaságot az összeomlás fenyegette. 

15:30

"Rendkívül kényes témáról van szó, az értékekkel, az elvekkel és a tényekkel kapcsolatban ésszerűnek kell lenni. A Bizottság 2011 eleje óta nyomon követte a magyar jogalkotást, többször is aggályokat fogalmaztunk meg, majd arra kértük a magyar hatóságot, hogy a törvénytervezetet módosítsák, de ezt a kormány sajnos nem fogadta meg" - emeli ki José manuel Barroso, az EB elnöke.  

Barroso emlékeztet arra, hogy kedden három jogsértési eljárás elindításáról döntött Magyarország ellen, illetve egy kérdésben további magyarázatot kértek a magyar hatóságoktól. ha ezek a válaszok nem lesznek kielégítőek, akkor a Bizottság további lépéseket foganatosít hazánkkal szemben. Barroso hozzátette:a  tegnapi döntések prioritásként kezelendők, a jelenlegi fázisban a Bizottság az európai jog alkalmazását kéri, de nem fognak hezitálni, hogy konkrét lépéseket foganatosítsanak.

"Nagyon fontos, hogy stabilizáljuk a magyar demokráciát, ennek érdekében mindent meg fogunk tenni" - szögezi le Barroso. Hozzáteszi: tegnap újabb levelet küldött a Bizottság alelnöke a magyar kormánynak, melyben a média függetlenségével kapcsolatos kérdéseket veti fel. 

"Ez a vita nem Magyarország ellen irányul, Magyarországért és Magyarországgal tárgyalunk" - emeli ki az Eb elnöke. Hozzáteszi: tiszteletben tartják a magyar népet, a magyar kultúrát, azt kérik a kormánytól, hogy mutassa meg, hogy elkötelezett a demokrácia mellett.

Háttér

Orbán Viktor maga kérte, hogy felszólalhasson az Európai Parlament szerdai ülésén Strasbourgban. Ehhez a dán elnökség beleegyezése szükséges, azonban semmi nem indokolja, hogy ne hagyják beszélni a magyar miniszterelnököt. "Nem engedjük, hogy a nemzetközi baloldal hazugságokkal és alaptalan rágalmakkal vádolja Magyarországot a nemzetközi nyilvánosság előtt. Mi ezúttal is megvédjük Magyarországot és a magyar emberek becsületét" - mondta még hétfőn Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

Orbán azért tarthatta fontosnak, hogy felszólaljon a parlamentben, mert a hírek szerint három európai frakció is intenzív kritikával készült a mai napra. A zöldek, a szocialisták és meglepetésre a néppártiak is bejelentették már, hogy kezdeményezni fogják Magyarország szavazati jogának felfüggesztését az EP-ben arra hivatkozva, hogy hazánk nem tartja tiszteletben az európai normákat.

Érdekesség, hogy az Európai Bizottság épp kedden jelentette be, hogy három ügyben is kötelességszegési eljárást indít hazánk ellen. A testület a jegybanktörvényt, a bírák korai nyugdíjazását és az adatvédelmi biztos leváltását kifogásolja, Magyarországnak egy hónapja van arra, hogy a felvetésekre reagáljon, ellenkező esetben az Európai Bíróság elé kerülhet az ügy, és egyrészt pénzbírságot kaphatunk, másrészt pedig kötelezhetnek a bíróság döntésének végrehajtására.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!