Orbán Viktor megismételte azt az elhatározását is, amely szerint legalább ötmillió adófizetője kell, hogy legyen az országnak, eddig ugyanis nagy gondot okozott az alacsony aktivitási ráta. 2010-ben - fejtette ki - a 3,8 millió dolgozóból csak 1,8 millióan fizettek adót, ennyien tartották el a tízmilliós lakosságot. Ezért újjá kellett szervezni az országot, és egyebek mellett ezért kellett munkaalapú társadalmat kialakítani. A kormány azt akarja, hogy minél többen dolgozzanak, és minél többen keressenek, a munkanélküliséget ugyanis elfogadhatatlannak tartja - magyarázta. Utóbbival összefüggésben jelezte: mivel a piac nem képes mindenkinek munkát biztosítani, a kabinet erkölcsi kötelességének tekinti a közmunka megszervezését.
Orbán Viktor az ország további gazdasági adatait ismertetve szólt arról is, hogy 2010-ben, a kormányváltás után fél év alatt több mint három százalékkal sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt, a kabinet visszahúzta Magyarországot a szakadék széléről, 2012-ben pedig már csak 1,9 százalék volt a deficit, éppen annyi, mint a finneké.
Magyarországnak nincs szüksége sem a németek vagy például a finnek pénzére, hiszen csökkenti államadósságát, és lefaragta költségvetési hiányát - tette egyértelművé a kormányfő. Kijelentette: "nem az önök lábán, hanem a saját lábunkon akarunk állni".
MTI