3p

Törökország sikere biztatás Magyarország számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel folytatott keddi budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor kifejtette: a török siker arról szól, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást valósít meg, és vezetői megfelelő programot hajtanak végre, akkor csodálatos eredményeket lehet elérni.

A magyar miniszterelnök a sajtótájékoztatón bejelentette: elfogadta a török kormányfő javaslatát, hogy felső szintű stratégiai tanácsot hozzanak létre a két ország közötti állandó kapcsolatot segítéséért, és elfogadta egy energiaügyi munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot is.

Orbán Viktor jelezte, török tárgyalópartnerével azt a célt határozta meg, hogy a két ország kereskedelmi forgalmát 2015-re a jelenlegi duplájára, azaz 5 milliárd dollárra emeljék. Ennek érdekében "minden akadályt el fogunk hárítani a kereskedelmi kapcsolatok előtt" - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint nem tapasztalható még egy olyan gazdasági siker, mint amelyet Törökország magáénak tudhat az elmúlt időben. Ezt Törökország ráadásul a világgazdasági folyamatok nagyon nehéz szakaszában volt képes elérni - tette hozzá.

A magyar kormányfő megtiszteltetésnek nevezte, hogy a török miniszterelnököt - akit ennek az évtizednek az egyik kiemelkedő politikai vezetőjének nevezett -  Magyarországon köszönthetjük. Mint laudációjában elmondta, nagyon kevés vezető van, aki ennyi átalakítást hajtott végre, mint Erdogan és "mi elismeréssel figyeljük ennek az átalakításnak az eredményeit, amelyek példátlanok".

Orbán Viktor jelezte:  Magyarország támogatja Törökország európai uniós tagságra irányuló törekvéseit, és ezen az állásponton "nem változtat az a tény sem, hogy ez az ügy nem mozdult előre az elmúlt évben".

A magyar miniszterelnök célként jelölte meg, hogy a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak Törökországba, amely - Horvátország után - a második leglátogatottabb turisztikai célpont. Orbán Viktor e mellett a Magyarországon szerzett diplomák gyorsabb törökországi elfogadását is megemlítette, ahogy azt  is, hogy Törökország a saját atomenergia-programjában együttműködjön Magyarországgal.

Orbán Viktor  tájékoztatása szerint a tárgyaláson áttekintettek külpolitikai kérdéseket is, és háláját  fejezte ki, amiért Erdogan miniszterelnök ismertette nézeteit a Szíria körül kialakult helyzetről.

A megtárgyalt kulturális kérdéseket említve a magyar miniszterelnök örömét fejezte ki, amiért Törökország egy budapesti kulturális intézetet állít fel, és jelezte: török tárgyalópartnerének kifejezte azt a szándékot, hogy Magyarország is hasonló intézetet állítson fel Törökországban.

Orbán Viktor közölte azt is, tudomásul vették, hogy Törökország szeretné, ha a Magyarországon fellelhető török kulturális emlékeket felújítanák, és méltóan megőriznék. Ígéretet tett arra, hogy minden ezzel kapcsolatos ügyet gyorsan végrehajtanak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!