Emlékeztetett arra, hogy tavaly 7 Cora áruházat vásárolt meg az Auchan Magyarországon, ennek hatását leszámítva, a korábbi 12 áruházban a forgalom 5,2 százalékkal, mintegy 20 milliárd forinttal esett vissza, a vásárlók száma 3 százalékkal csökkent.
A vezérigazgató értékelése szerint a 12 régi áruházukban a visszaesés oka az adóteher növekedése, a vásárlóerő csökkenése, illetve az általuk korábban elfogadott étkezési utalványok megszűnése volt, az Erzsébet utalvány decemberi belépésével viszont már egyértelműen bővült a forgalom.
Dominique Ducoux elmondta, hogy tavaly az infláció ellenére csökkent áruházaikban az átlagár a magyar vásárlóerő megőrzése érdekében, modernizálták a régi áruházaikat és a felvásárolt Cora hipermarketeket átépítették. Az idén az áruházak fejlesztésére 5 milliárd forintot szánnak, és további benzinkutakat létesítenek. Múlt évben az Auchan benzinkutak forgalma 45 milliárd forintot tett ki - tette hozzá.
A vezérigazgató beszámolt arról, hogy folytatódott az Auchan saját márkás termékeinek fejlesztése, a 2009. évi 59 darabról több mint 1700-ra bővült 2012-re. Mint mondta, fokozni kívánják a magyar termékek exportját főleg a régióban, példaként említette a magyar borok iránti keresletet Luxemburgban, illetve a magyar zöldség és gyümölcs iránti érdeklődést román áruházaikban.
A Cora felvásárlásával a foglalkoztatottak száma 2700-zal 8000-re bővült. Hozzátette: még az idén lehetővé teszik az új alkalmazottak számára is az Auchan dolgozói részvények vásárlását.
Kérdésre válaszolva Dominique Ducoux elmondta, hogy bár a magyarországi részlegük veszteséges a beruházási költségek miatt, üzemi szinten rentábilisak, a dolgozók a nemzetközi Auchan részvényesei, amelynek értéke tavaly 13 százalékkal növekedett. Magyarországon az Auchan korábbi 12 áruházában dolgozók 97 százaléka rendelkezik vállalati részvénnyel.
Szintén kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy tavaly 4 milliárd forint válságadót fizettek be Magyarországon. Az idén ugyan megszűnt ez az adónem, más adók belépésével azonban megközelítően csupán 2,5 milliárd forintot tudnak megtakarítani a tavalyi 4 milliárdhoz képest.
A vezérigazgató újságírói kérdésre közölte, hogy egyetértenek a pénztárgépek adóhivatalhoz történő bekötésével, mert ezáltal tisztul a kereskedelem Magyarországon. Pénztárgépeiket az adóhivatal jóváhagyásával üzemelték be annak idején, így ez jelentősebb költséget nem jelent számukra.
Dominique Ducoux rámutatott arra, hogy nem értenek egyet a tavaly augusztusban a kereskedelemben bevezetett diszkriminatív árképzés tilalmával, azaz hogy azonos termékek esetében azonos árrést kell alkalmazni. Szerinte ez a megoldás nem szolgálja az eredeti célkitűzést, a magyar termelők támogatását.
A dohányboltok szabályozására vonatkozó kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy magyar áruházaikban a dohánytermékek eladása éves szinten 2 milliárd forintot tesz ki, nem jelentős a forgalmuk. Ugyanakkor a cég filozófiája, hogy egy helyen meg lehessen vásárolni mindent, abban érdekeltek, hogy az Auchan üzletsorán lévő butikokban is lehessen dohányt vásárolni.
Az áruházlánc 15 éve működik Magyarországon és mintegy 200 milliárd forintot fektetett be eddig. A nagy alapterületű áruházaikban 40-70 ezer különböző terméket forgalmaz.
MTI