4p

Oszkó Péter szerint a magyar állam tulajdonszerzésére a Malévban nemcsak a társaság túlélése, hanem annak radikális átalakítása miatt is szükséges volt. A pénzügyminiszter internetes naplója utolsó bejegyzésében a szombat hajnalra megszületett megállapodásról azt írta: az állami tulajdonszerzés nem az orosz tulajdonos részére történő vételárfizetéssel, hanem a Malév feltőkésítésével történt, a magyar állam így kizárólag a saját tulajdonába kerülő társaságba helyez vagyoni értéket.

Oszkó Péter pénzügyminiszter a blogjában azt írta, hogy a megállapodással egy jó fél év tartó tárgyalási folyamat végére tettek pontot. Szerinte a Malév többségi tulajdonának sorsáról folyó tárgyalások során az orosz és a magyar fél alapvető érdekei megegyeztek.

A miniszter úgy vélekedett: az orosz állami tulajdonú fejlesztési banknak nyilvánvalóan sosem állt szándékéban a Malév tulajdonosává válni, ez "akaratlanul" történt vele, miután a Malév korábbi orosz vevője csődbe ment. Hozzátette: a bank nem is tudott mit kezdeni a nyakába szakadt magyar légitársasággal, nem rendelkezett hozzá sem iparági tudással, sem helyismerettel; a politikai szempontokon kívül sok oka nem lehetett a Malév életben tartására, mialatt Oroszországban sorra mentek csődbe a helyi légitársaságok. Így az oroszok számára is előnyös volt a magyar állam új, ősz elején tett ajánlata, mely szerint a Malév sorsának rendezése érdekében visszaveszik a többségi tulajdont, és az irányítás megszerzését követően a magyar állam maga gondoskodik a társaság továbbműködtetéséről - fejtette ki.

A tárgyalások során az orosz bank igyekezett a korábbi hiteleinek megtérülésével kapcsolatos igényeit is érvényesíteni, melyre azonban a magyar állam nem vállalhatott garanciát, hiszen az elmúlt években nem ő viselte a Malév tulajdonosi kontrolljával kapcsolatos felelősséget és anyagi terheket - szögezte le Oszkó Péter.

A magyar érdekekről szólva a miniszter kiemelte: egy önfenntartó és egyben a hazai gazdaság és azon belül a turisztikai szektor növekedéséhez elengedhetetlen légitársaság megléte "elemi érdeke" az országnak. Ehhez azonban nemcsak a Malév túlélését kell biztosítani, hanem azt át is kell alakítani, oly módon, hogy a légitársaság fennmaradása ne feleméssze az adóbevételeket, hanem hozzájáruljon a növekedésükhöz - fűzte hozzá.

Oszkó Péter szerint a magyar állam tulajdonszerzése nemcsak a társaság túléléséhez, hanem radikális átalakításához is szükséges volt, s egyik feladat elvégzése sem volt elvárható az orosz fejlesztési banktól.  Az állami tulajdonszerzés nem az orosz tulajdonos részére történő vételárfizetéssel, hanem a Malév feltőkésítésével történt, a magyar állam kizárólag a saját tulajdonába kerülő társaságba helyez vagyoni értéket - emelte ki.Ráadásul - írta blogjában Oszkó Péter - a tőkeemelés és a többségi tulajdon megszerzése olyan állami követelések tőkévé konvertálásával történt, melyek megtérülésére az állami tulajdonszerzés és átalakítás híján nem sok esély mutatkozott volna, azaz az állam a többségi tulajdon megszerzése érdekében lényegében nem esett el semmitől.

A magyar tárgyalófél korábbi ajánlata olyan ügylet létrejöttét célozta, melynek megkötése mindkét fél elemi érdeke volt - közölte a miniszter azzal, hogy "ehhez képest sikerült az előkészítő tárgyalásokkal, egyeztetésekkel, levélváltásokkal, telefonbeszélgetésekkel hónapokat eltölteni, s ez a többhónapos munka valójában azzal telt, hogy a nem mindig egy nyelvet beszélő és egymást, egymás érdekeit nem kellően megértő tárgyalófelek szívós munka eredményeként minden félreértést tisztázzanak egymás között".

A Malév pénteki rendkívüli közgyűlésen állapodott meg a jelenlegi tulajdonos orosz és a magyar fél abban, hogy a jelenlegi orosz tulajdonos, az állami Vnyesekonombank kifizeti ugyan a 32 millió eurós bankgaranciát, de kiszáll a légitársaságból, amely így mintegy 95 százalékban ismét állami tulajdonba kerül. A fennmaradó 5 százalékos tulajdonrésszel az AirBridge rendelkezik; ismét állami tulajdonba került a Malév.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!