3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter-helyettes.

Danny Alexander, aki a konzervatív-liberális kormánykoalícióban a Liberális Demokratákat képviseli a pénzügyminisztériumban, és a súlyos államháztartási hiány csökkentési programjának kidolgozásáért felelős, a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lapnak kijelentette: az adótehernek "meglehetősen hosszú ideig" a jelenlegi szinten kell maradnia, mert ez szükséges az ország pénzügyeinek rendbetételéhez.

A lap szerint - jóllehet a legalacsonyabb jövedelműek adócsökkentésének tervei már elkészültek - a pénzügyminiszter-helyettes nyilatkozatából az következik, hogy a középosztály legalább 2015-ig nem reménykedhet adócsökkentésben.

A májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális koalíció a gazdaság és a költségvetés állapotának átvizsgálása után, június végén soron kívüli költségvetést terjesztett be, amely igen lendületes konszolidációs programot tartalmaz. Ennek fő célkitűzése, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért  brit államháztartási hiány a jelenlegi, 2010-2011-es pénzügyi évre várt 10,1 százalékról 2015-2016-ra alig 1,1 százalékra csökkenjen.

A költségvetés elsődleges jelentőségű intézkedései között van a fő áfakulcs felemelése 17,5 százalékról 20 százalékra a jövő évtől, különadó kivetése a Nagy-Britanniában működő bankokra szintén 2011-től, az évi 21 ezer fontnál (hétmillió forintnál) többet kereső közalkalmazottak bérének befagyasztása két évre, és az állami nyugdíjjogosultság alsó korhatárának gyorsított ütemű felemelése 66 évre.

George Osborne konzervatív párti pénzügyminiszter a "vészköltségvetést" ismertetve a londoni alsóházban kijelentette: az egyes szaktárcáknak kiadásaik átlagosan 25 százalékos visszafogására kell felkészülniük. Osborne néhány hete a Financial Timesnak azt mondta, hogy az új kormány "különböző szekrényekben mindenféle csontvázakra lel", mivel a Munkáspárt vezette előző kormány "borzalmas közfinanszírozási helyzetben" hagyta utódjára az országot.  

A brit gazdaság élénkítésére és a bankok megmentésére fordított csillagászati összegek békeidőben valóban soha nem mért szintre, a hazai össztermék 11 százaléka fölé duzzasztották a márciussal zárult előző pénzügyi évben a brit államháztartási hiányt. Ez messze a legmagasabb deficit volt a hét vezető ipari hatalom (G7) országcsoportján belül.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!