2p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a válság megmutatta, mennyire fontosak a pénzügyi ismeretek, és hová vezet az, ha az emberek olyan pénzügyi termékeket vesznek, amelyeket nem ismernek kellő mértékben.

Simor András ezt a Mindennapi pénzügyeink című, csütörtöki budapesti konferencián mondta, hozzátéve, mind az MNB, mind a kormány, a pénzügyi felügyelet és a pénzügyi szolgáltatók érdeke is az, hogy a lakosság megfelelő pénzügyi kultúrával rendelkezzen.

Kiemelte: a következő évek nem a hitelezésről, hanem a megtakarítások növeléséről szólnak majd a hazai és a nemzetközi bankszektorban. Hozzáfűzte: a megfelelő megtakarítás kiválasztása bizalmi kapcsolatot feltételez az ügyfél és a tanácsadó, azaz a pénzügyi szolgáltató szakembere között, a megtakarítások alapja a bizalom.

A pénzügyi kultúra terjesztése, növelése kiemelten fontos az MNB számára, mert a pénzügyi ismeretekkel felvértezett ügyfelet kevésbé kell megvédeni a kockázatos termékektől - hangsúlyozta az MNB elnöke.

Király Júlia, a jegybank alelnöke kiemelte: a mostani helyzetben csak akkor lehet fenntartható gazdasági növekedést elérni, ha azt a megtakarításokra alapozzák, és ezeket a forrásokat a pénzügyi közvetítőrendszer átirányítja a magángazdaság fejlesztésére.

Elmondta: a megtakarítások növelése azért is fontos a magyar gazdaság szempontjából, mert az egész európai bankrendszer átalakul. "Összehúzódik az európai bankok mérlegstruktúrája", ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy folytatódik a bankrendszerben a külföldi források kivonása - magyarázta a jegybanki alelnök. Hozzátette: még mindig magas a hazai bankrendszerben az átlagos hitel/betét mutató, ami azt jelenti, hogy még igen jelentős a külföldi források aránya a hazai bankszektorban.

A válság előtt átlagosan 1 forint betétre 1,5 forint hitel jutott, azaz a hitel/betét arány 150 volt, a hitelezés jórészét a külföldi források alapozták meg. A válság kezdete óta a mutató 20 ponttal csökkent ugyan, de ez nem azt mutatja, hogy a magyar háztartások növelték megtakarításaikat, hanem azt, hogy csökkentették adósságaikat - emelte ki Király Júlia.

Hosszú távon a valódi, gazdasági bővülésbe átfordítható megtakarításokat kell növelni, mert ha csak állampapírokat vesz a lakosság, abból nem lesz növekedés - mondta az MNB alelnöke.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!