Az utóbbi 20-30-40 évben ugyanis a közgazdaságtant próbáltuk valódi, értékválasztástól független tudománynak, kvázi természettudománynak tekinteni (és a végletekig matematizálni), ám az sosem volt az. A közgazdaságtan, különösen ha a makrogazdasággal foglalkozik, véleményem szerint mindig értékválasztáson alapul. A történet ugyanis arról szól, hogy milyen társadalmat akarunk, milyen intézményekkel, milyen gazdasági kapcsolatokkal. Nincs abszolút értékmérő, mindig elfogadható megoldás, azt ugyanis egyrészt az adott társadalomhoz, másrészt az éppen uralkodó percepciókhoz kell igazítani, ráadásul ezek egymásra is oda-vissza hatnak (tehát ami az egyik gazdaságnak méreg, a másiknak néha orvosság).
Ebből a nézőpontból igen örömteli volt olvasni az MNB egyik vezetőjének írását a közgazdaságtan megújulásáról:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/repedesek-a-falon-uton-a-kozgazdasagta...
A közgazdaságtan, különösen a gazdaságpolitikai döntések, a makrogazdaságról alkotott vélemények tehát nem lehetnek abszolútak, és megkérdőjelezhetetlenek, ellentétben például a természettudományos tényekkel. A közgazdászok, amikor véleményt alkotnak a gazdaságról, elkerülhetetlenül véleményt alkotnak az általuk kívánatosnak tartott gazdasági-társadalmi rendszerről is. Mindaddig, amíg ezzel egyrészt tisztában vannak, másrészt véleményüket szabadon kifejthetik, addig van lehetősége a rendszernek az önkorrekcióra. Amikor azonban nem veszik észre, hogy gazdaságpolitikai javaslataik szubjektív értékítéleten és társadalomszemléleten alapulnak, akkor elveszik a gazdaságok önkorrekcióra való képessége, és ez gazdasági válságokhoz vezethet, amint az történt is a piacok, a láthatatlan kézbe vetett teljes, megingathatatlan bizalom kiépülése után is 2008-9-ben, amikor kiderült, hogy a gazdasági szereplők társadalmilag nagyon káros megoldásokat tudnak összehozni, még akár a legnagyobb jószándék közepette is. Természetesen ennek minősített esetei az olyan országok, ahol bizonyos gazdasági véleményeket nem is lehet kimondani, mert mondjuk jobb esetben elveszti az állását, rosszabb esetben börtönbe kerül a véleményalkotó.
Ezért nagyon hasznos, ha minden közgazdász valódi piaci szereplőként is próbára teszi magát, mert itt eléggé gyorsan kiderül, hogy a legnagyobb erény a saját igazságunkban való folyamatos kételkedés, és a tények, a helyzet megváltozása esetén mindenféle önámítás nélkül saját véleményünk esetleges átértékelése. Ha minden gazdaságpolitikai döntéshozó tartaná magát ehhez, akkor sokkal kevesebb szenvedés és válság lenne a gazdaságban...
