3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Neves szakértők jó esélyt látnak arra, hogy a német gazdaság stabil, bár nem meredek növekedési pályára áll.

Wolfgang Franz, a szakértői bizottság elnöke a berlini kancellári hivatalban kifejtette, ezt a kormány azzal segítheti elő, hogy megteremti a pénzügyi piacok szabályozásának kereteit, egyúttal pedig folytatja az állami költségvetés konszolidálását.

Az úgynevezett öt bölcs szerdán terjesztette a kancellár elé őszi szakvéleményét, amely még a kormány előrejelzéseit is meghaladja. Szerintük a német gazdaság az idén 3,7 százalékos növekedést fog produkálni, jövőre pedig 2,2 százalékos lesz a bővülés. A kormány szeptemberben publikált előrejelzésében az idei évre 3,4, a következőre pedig 1,8 százalékos növekménnyel számolt.

A szakvéleményt átvevő Angela Merkel elmondta: a koalíció tudatában van annak, hogy tovább kell dolgoznia a különböző reformok megvalósításán. Ami a pénzügyi piacokat illeti, mind nemzeti, mind európai szinten történtek már lépések - emlékeztetett a kancellár. Egyben ígéretet tett arra, hogy kormánya kitart a konszolidálási politika mellett, egyik fő feladatának tekintve a tartósan munkanélküliek számának lefaragását. "A költségvetés kiadásainak 50 százalékát szociálpolitikai intézkedések teszik ki, ez hosszú távon tarthatatlan" - szögezte le.

Az "öt bölcs" szakvéleménye óva inti a Merkel-kormányt az adók elhamarkodott csökkentésétől, egyúttal arra intve a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szerveit, hogy tartózkodjanak a "túlzott béremelésektől".

A szövetségi gazdasági miniszter, aki maga is jelen volt a szakvélemény átadásán, mintha ez utóbbit nem hallotta volna meg. Rainer Brüderle az ARD televíziónak adott szerdai interjúban máris úgy vélte, hogy a konjunktúra kedvező alakulása mozgásteret biztosít "adókönnyítésekre".

A liberális párt (FDP) által delegált tárcavezető szerint még ebben a törvényhozási ciklusban lehetőség nyílik adócsökkentésre. Mint kifejtette, arra számít, hogy a keresztény-liberális koalíció 2012-ben hozhatja meg azokat a határozatokat, amelyeknek nyomán valóra válhatna az FDP által tavaly ősz óta ismételten sürgetett adómérséklés. Brüderle egyúttal rámutatott: a német fellendülésben különösen örvendetes az a tény, hogy a növekedés kétharmada a belföldi fogyasztás élénkülésének tulajdonítható, amire korábban még nem volt példa.

Kevésbé lelkesen fogadta az öt bölcs prognózisát az IW gazdaságkutató intézet elnöke. Michael Hüther a Deutschlandfunk rádiónak adott szerdai interjúban úgy vélte, az őszi szakvélemény bizonyosan az előrejelzések felső határát súrolja. Ő maga realisztikusabbnak tart az idei évre 3-3,5 százalékos, 2011-re vonatkozóan pedig 2 százalékos gazdasági növekedést. A számok azonban kétségkívül azt mutatják, hogy Németország gyorsabban lábalt ki a gazdasági-pénzügyi válságból, mint azt remélni lehetett.

Hüther reálisnak tartja a Merkel által megcélzott "teljes foglalkoztatottságot", ám hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy egyetlen munkanélküli sem lesz az országban. Sokkal inkább arról van szó, hogy az állástalanok aránya 5 százalék körül, vagyis mintegy 2 milliós szinten alakul.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!