3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár 2011 harmadik negyedévében kissé emelkedett a forintbankjegy-hamisítványok száma, a hamisítás mértéke továbbra is alatta marad a korábbi időszakban tapasztaltnak; a hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős - derül ki a jegybank negyedéves jelentéséből.

Az MNB honlapján közzétett jelentés szerint az idén a harmadik negyedévben 678 darab hamis bankjegyet vontak ki a forgalomból, az előző negyedévi 572 darab után. Tavaly a harmadik negyedévben még 2.409 volt a fellelt hamis bankjegyek száma, azt követően egészen az idei harmadik negyedévig folyamatosan csökkent.

A forintbankjegy-hamisítás továbbra is alapvetően a három legmagasabb címletre irányul, ezek teszik ki a lefoglalt hamisítványok több mint 90 százalékát (10 ezer forintos címlet 53 százalék, 20 ezer forintos 21 százalék, 5 ezer forintos 16 százalék).

A hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős, a jegybank szakértői 431 darab különböző valutahamisítványt vizsgáltak a harmadik negyedévben, ezen belül a hamis euróbankjegyek száma 296 darab volt.

A hamisítások mértékének kedvező alakulása továbbra is lehetővé teszi a jegybank számára, hogy a megelőzésre fektesse a legnagyobb hangsúlyt. Az elmúlt hónapokban több mint ezer, a kereskedelemben dolgozó pénztáros szervezett bankjegyismereti felkészítésére került sor - ismerteti a jelentés.

Az MNB anyagilag is támogatja, hogy a készpénzforgalomban elsődleges szűrőszerepet betöltő kiskereskedők megbízhatóbb bankjegyellenőrzést lehetővé tevő modern UV-A/C készüléket vásároljanak. Az MNB-támogatást elnyert pályázók jelenleg az ország 17 megyéjében 36 értékesítési ponton vásárolhatnak kedvezményesen UV-A/C készülékeket, hétféle készüléktípus közül választhatják ki a számukra leginkább megfelelőt.

A szeptember végi adatok szerint a programban szereplő legolcsóbb készüléket nettó 16 ezer, a legdrágábbat nettó 70 ezer forintért kínálták a forgalmazók, a támogatással csökkentett áruk nettó 6.400, illetve 50 ezer forint volt.

A szeptember 1-jén kiírt újabb forgalmazói pályázatnak köszönhetően hamarosan az ország valamennyi megyéjét lefedve, további 17 helyszínnel bővül az értékesítési pontok száma, valamint 1 újabb UV-A/C-készüléktípussal egészül ki a támogatással megvásárolható készülékek köre - ismerteti a jelentés.

Az MNB módosította felhasználói pályázatát is, egyrészt jelentősen kibővült az érintettek köre, másrészt egyszerűsödött a pályázati dokumentáció is, továbbá hosszabb lett a pályázati határidő, így a felhasználók 2011. október 28-ig adhatják be pályázataikat az MNB-hez.

A jegybank pénzügyi támogatási kerete 50 millió forint; a program október végi határidejéig 2.000-2.500 UV-AC lámpa kerülhet a felhasználókhoz - közölte korábban az MNB.

A jegybank korábban bejelentette: a hitelintézeteknek és a postának az átlagosan napi ötmillió forintot meghaladó készpénzforgalmat lebonyolító pénztáraikat 2017-ig UV-A/C  bankjegyvizsgáló lámpákkal kell ellátniuk.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!