2p

Míg az Unicredit Bank mindent megtesz, hogy segítse a hatóságokat, az Erste nem kívánta kommentálni a kartellvizsgálat indítását.

Az Unicredit Bank osztrák egysége szerdán közleményben reagált a Gazdasági Versenyhivatal által kartellgyanú miatt indított vizsgálatra. Eszerint nem biztosak abban, hogy tényleg helytelenül járhatott el a magyar leányvállalat, amikor kamatemelést hajtott végre.

"Nem vagyunk tisztában azzal, hogy bármilyen szabályt megszegtünk volna, sőt mi arra törekszünk, hogy a hitelfelvevőink számára a legjobb árakat kínáljuk, miközben figyelembe vesszük az egyedi hitelképességeket" - nyilatkozta az Unicredit osztrák szóvivője. "Mint mindig, most is teljes mértékben támogatni fogjuk a hatóságokat, hogy az összes kétséget eloszlathassuk". 

Az MTI megkeresésére három pénzintézet: az Erste Bank Hungary, a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Bank is megerősítette a vizsgálat tényét. A bécsi székhelyű Erste Bank ezzel szemben nem kívánt a kartellvizsgálatra reagálni. Az OTP Bank közölte: mindenben együttműködik a hatósággal, egyúttal a leghatározottabban visszautasítja a vizsgálat alapját képező vádat.  

A Bankszövetség közleménye szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Bankszövetség november 3-án megállapodott arról, hogy a devizahitelezéssel kapcsolatos feladatokat egymással egyeztetve, a Bankszövetség szakmai javaslatán elindulva oldják meg.

A felek megállapodtak abban, hogy ezen teljes időszakban biztosítják a kiegyensúlyozott és nyugodt tárgyalási hátteret és tartózkodnak minden további lépéstől. A szakmai tárgyalássorozat a napokban kezdődik. A közleményt jegyző Gyuris Dániel felhívja a figyelmet arra, hogy a november 3-i "tárgyalási alaptól és állapottól való eltérés megkérdőjelezi a tárgyalás sikerességét és ellehetetleníti a megállapodást". Az egyeztetésre időzített további, új jogszabályok elfogadása, kommunikációs felhanggal erősített vizsgálatok alapjaiban kérdőjelezik meg a megállapodási szándékot és hozzáállást. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!