4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Varga Mihály tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy a szóbeli egyeztetéseket követően érdemben is felgyorsulhatnak a tárgyalások Magyarország, az IMF és az Európai Unió között. Magyarország is jelen lesz az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén, amelyen az országot Varga Mihály fogja képviselni, aki a tervek szerint találkozik majd Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosával is.

Varga Mihály a Heti Válasznak elmondta: a hét elején Barbara Kauffmann-nal, az Európai Bizottság küldöttségvezetőjével is tárgyalt a magyar kormány Budapesten. A tárca nélküli miniszter a lapnak adott, csütörtökön megjelenő interjújában közölte: Barbara Kauffmann az ország ellen korábban indított túlzottdeficit-eljárás miatt érkezett Magyarországra. A miniszter kitért arra: az Orbán-kormánynak október 5-ig be kell mutatnia, milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány három százalék alatt tartására. Az Európai Bizottság ez alapján fog dönteni októberben, vagy legkésőbb november elején arról, hogy felfüggeszti-e hazánk esetében az uniós támogatásokat vagy sem - tette hozzá.

A miniszter szerint Barbara Kauffmann arra is kíváncsi volt, mit válaszol a kormány az IMF-nek, amely további pontosításokra szólította fel a magyar kormányt az alternatív tárgyalási javaslat kapcsán. Mivel az IMF alacsonyabb növekedést vár Magyarország esetében 2013-ban annál, mint amivel a kormány számol, ezért tudni szeretné, milyen hiánycsökkentő intézkedéseket tervez szükség esetére a kabinet - emlékeztetett Varga Mihály.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a kormány és az IMF eltérően ítéli meg az ország növekedési lehetőségét, és a két álláspont között valóban több mint 600 milliárd forintra rúg-e a különbség, a miniszter hangsúlyozta: az IMF szakértői szerint a gyengébb magyar gazdasági növekedés miatt az államháztartásban jövőre jóval három százalék fölött várható a hiány.

"Mi a bővülés mértékét másképp ítéljük meg, így az ebből fakadó különbség nagyságát 300-350 milliárd forintra tehetjük. Július óta csak rosszabb adatok jöttek ki a gazdaságról, ezért a kormány nem tudja elkerülni, hogy ne vizsgálja felül a gazdasági növekedésre vonatkozó terveit. Ha mindenhol visszavesznek a növekedésből Európában, akkor mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Magyarország mérete és beágyazottsága miatt nem lehet külön világ a világban."

Utalt arra is: a gazdasági növekedés beindulását annyiban tudná segíteni a megállapodás, hogy a megkötését követően a kockázati felárak csökkenhetnek, s az így felszabaduló pénz gazdaságfejlesztésre mehet. "Ha olcsóbban tudunk pénzhez jutni, akkor több forrásunk marad a kisvállalkozások beruházásainak támogatására is." Emlékeztetett arra, hogy az IMF-fel való megállapodásra a kormány két legfontosabb gazdasági célkitűzése – az adósságcsapdából való kiszabadulás és a munkahelyteremtés - miatt is szükség van.

Arra az újságírói felvetésre, hogy meddig húzhatja ki az ország IMF-hitel nélkül, elmondta: ha a hitelmegállapodással kapcsolatos tanulmányokat, elemzői véleményeket olvassa az ember, az az érzése támadhat, hogy Magyarországnak nem is kell az IMF, mert viszonylag kedvező a nemzetközi helyzet, a magyar kormánynak pedig van pénze, s 2013 közepéig biztosan finanszírozni tudja az országot, szerencsés helyzetben akár tovább is.

Kiemelte: lassan már nincs is olyan nagy pénzintézet, amely ne kereste volna meg a kormányt azzal, hogy szívesen megszervezné Magyarország devizakötvény-kibocsátását a nemzetközi piacon, amire utoljára tavaly májusban volt példa. A magyar papírokat minden bizonnyal lejegyeznék, csak kérdés, milyen áron.

Arra a kérdésre, hogy mennyit kell még várni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásra, a miniszter a következőket válaszolta: "Amikor a miniszterelnök felkért a tisztségre, arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mi minősülhet majd a munkám eredményének. Szerintem az, ha az ország finanszírozása és működése számára sikerül a legkedvezőbb feltételrendszert kialakítani. Éppen ezért könnyen lehetséges, hogy a végén az számít majd eredménynek, ha mégsem állapodunk meg az IMF-fel. Személyes meggyőződésem továbbra is az, hogy egyezségre kell jutnunk. Ezt persze nem lehet évekig elhúzni. Ezért is kötöttem ki a magam számára egy határidőt. Remélem, még annak letelte előtt sikerül a józan ész és a nyilvánosság elvárása szerint megkötni a megállapodást."

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!