2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az IMF-en a sor, hogy eldöntse, készenléti, elővigyázatossági hitelt, vagy a kettő kombinációját ajánlja Magyarországnak - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken.

Varga Mihály az m1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: a kormány dolga most annyi, hogy készüljön a tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal. Arra a kérdésre, hogy a megállapodás veszélyezteti-e az egykulcsos adórendszert, az államtitkár azt mondta: ha ezt kérik, tárgyalunk erről. 
Az Európai Bizottság által az országgal szemben megfogalmazott kifogásokkal kapcsolatban Varga Mihály kijelentette: azok könnyen orvosolhatók, ebből a szempontból a kormány helyzete kedvező. Hozzátette: abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már le van írva, milyen észrevételeket lát az országgal kapcsolatban a bizottság. 

Arról, hogy Járai Zsigmond távozott a Költségvetési Tanács éléről, az államtitkár kijelentette: tiszteletben tartja és tudomásul veszi a döntést. Elmondta azt is: Járai Zsigmond azt közölte vele, hogy jelenleg olyan üzleti környezetben dolgozik, amely erkölcsi szempontból sem teszi lehetővé, hogy ellássa ezt a munkát. Varga Mihály valótlanságnak nevezte azt a felvetést, hogy európai uniós küldöttek megkeresték volna azzal kapcsolatban, hogy egy stabil, kiszámítható gazdaságpolitikával Orbán Viktor utóda legyen a miniszterelnöki székben.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!