3p

A Magyar Államkincstár szerepe jelentősen kibővült a megalapítása óta eltelt húsz évben, emelkedett a rendszerben szereplő intézmények, szervezetek száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a Magyar Államkincstár fennállásának 20. évfordulóján tartott nemzetközi konferencián.

A kincstár kezeli a teljes magyar pénzforgalom mintegy 25 százalékát; két évtizede kiépült Magyarországon az az intézmény, amely a közpénzek hatékony, takarékos elköltésében példát mutat valamennyi más intézménynek - mutatott rá.

A miniszter bejelentette: a következő hónapokban szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok számláit is a Magyar Államkincstár vezesse. Az ehhez szükséges feltételek kialakítása folyamatban van. A kormány hamarosan megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok főszámlát vezessenek majd a kincstárnál, a kormányzat pedig  az állami támogatásokat, normatívákat a kincstári számlára utalja. További kérdést vet fel, hogy hol vezessék az önkormányzatokhoz tartozó vállalkozások, intézmények számláit, tette hozzá a miniszter.

Ezekre a nőkre vágynak a pénzéhesek

Másik fontos feladatnak nevezte, hogy a lakosság állampapírba fektesse a megtakarításait, ennek érdekében országszerte 77 forgalmazási helyen lehet állampapírt venni. Míg öt éve a magyar államadósság 4-5 százalékát finanszírozta a lakosság, jelenleg 15 százalékát finanszírozza közvetlen állampapír-vásárlással - mutatott rá. A kincstár közreműködésével lehetett a lakosság nagyobb szerepvállalásával kedvezőbbé tenni az adósságfinanszírozást - állapította meg.

A magyar államigazgatáson belül az államkincstár elismert helyet vívott ki magának, tette hozzá. Kitért arra, hogy a kincstár számos feladata mellett ellátja a terület és településfejlesztési operatív program közreműködő szervezetének feladatát, és a kormányzati döntéshozatalhoz nyújtott támogatása is erősödött.

Az intézmény stratégiájának középpontjában a modern kincstár megvalósítása áll, ami magában foglalja az ügyfélorientált működési rendszerré és kormányzati szolgáltató-információ központtá válását is. A célok eléréséhez további fejlesztések szükségesek, a szervezeti keretek, vagy az informatikai rendszerek átalakítására  - mondta.

A kincsár legfontosabb feladata a központi költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatok elvégzése, de a 2017-es költségvetés tervezetének elkészítésénél is az intézmény adatbázisára támaszkodtak - folytatta Varga Mihály. Mára már nem az a kérdés, hogy 3 százalék alatt lehet-e tartani a hiányt, hanem az, hogy a magyar államháztartás tud-e hiány nélkül működni - mondta a tárcavezető.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!