3p

Az energia termelő és szabadpiaci kereskedő cégek nem örülnek a Robin Hood-adónak, de tudomásul veszik és befizetik. Ennél erősebb véleményt fogalmazott meg a Mol, mely úgy vélte az új adónem rossz üzenet a mostani és majdani befektetők felé, mivel 50 százalékos társaságiadó-emelést jelent az energiaszektorban.

Az Országgyűlés hétfőn este 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amely alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és kereskedő társaságoknak.

A Mol szerint az új adó "rövidlátó, és fenyegetően hat mind a mostani, mind a majdani befektetőkre", valamint diszkriminálja a magas színvonalon működő vállalatokat - olvasható a társaság közleményében. Továbbá indokolatlanul versenyhátrányba hozza a hazai cégeket regionális versenytársaikhoz képest.

Bakács István, az E.ON Hungária igazgatóságának tagja fölösleges adónak nevezte a Robin Hood-adót, különös tekintettel arra, hogy az adófizetésre kötelezett cégek között számos van, amelyiknek semmi köze a távfűtéshez. Az E.ON Hungária már kiszámolta, hogy az új adó mit jelent a jövő évi nyereségben, de üzleti titokra hivatkozva ezt Bakács István nem árulta el.

Az RWE-EnBW érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőmű elnök-vezérigazgatója, Valaska József közlése szerint a társaság tudomásul veszi a négy százalékos szolidaritási adó mellett most kirótt újabb, nyolc százalékos extra adót, de kivonulnak minden olyan területről, amely nem tartozik a társaság szorosan vett tevékenységéhez. Így "önmérsékletet tanúsítanak" az önkormányzatok, a sport és a karitatív szervezetek támogatásában, és visszafogják a PR tevékenységet is. Az elnök-vezérigazgató hozzátette: a munkahelyeket mindenképpen megvédik, az újabb teher miatt egyetlen embert sem akarnak elküldeni. Az, hogy mi lesz a beruházásokkal fejlesztésekkel, tulajdonosi döntés kérdése, így arról Valaska József nem kívánt nyilatkozni.

Csiba Péter, a Dunamenti Erőmű elnök-vezérigazgatója az MTI kérdésére annyit mondott, több 100 millió forintot jelent a társaságnak a Robin Hood-adó. Arra a felvetésre, hogy költségmegtakarítással tudják-e ezt ellensúlyozni, a Csiba Péter azt mondta: ekkora költséget nincs hol megtakarítani, mert ha így lenne, akkor eddig valamit rosszul csináltak volna.

Az E.ON Földgáz Trade Zrt. kommunikációs vezetője, Kuti István azt mondta, hogy a szabályozott piacon elszenvedett veszteségekhez képest a Robin Hood-adó által okozott nyereségkiesés már eltörpül. Az E.ON Földgáz Trade-nek vesztsége keletkezik abból, hogy szabályozott piacon az ár nem minden esetben fedezi a földgáz beszerzési árát. Ugyanakkor az idén szeptemberben megszűnt az a korrekciós tényezőt (IK tényező), amely eddig biztosította az E.ON számára az ilyen veszteség ellentételezését.

Az energiaellátók jövedelemadójáról, más néven Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslatot szeptember 22-én terjesztették be az Országgyűlés elé. Az adó alapja lényegében a társasági nyereségadó alapja. Az energiaellátók jövedelemadójának 90 százalékát az adott adóév, első esetben 2009. december 20-ig kell majd megfizetni. A törvény 2009. január elsején lép hatályba, és 2011. január elsején hatályát veszti. Az adófizetési kötelezettség a szénhidrogén (kőolaj- és földgáz) kitermelést végzőkre, a kőolajterméket előállítókra, a jövedéki engedélyes kőolajtermék nagy- és kiskereskedőkre vonatkozik, míg a kivételek közé tartoznak az energiaszektor hatósági áras tevékenységei.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!