2008 október 21-én jelentette be Cristina Fernandez de Kirchner argentin elnök, hogy államosítják a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyont. A lépés néhány napos pénzügyi káosszal járt a dél-amerikai országban.
"Legalizált rablás"
"A G8-országok megvédik a bankjaikat, mi pedig megvédjük a munkásainkat és a nyugdíjasainkat" - hangzottak az argentin elnök magasztos szavai 2008 októberében. Néstor Kirchner korábbi elnök felesége ezekkel a szavakkal vezette fel az 1994 óta működő magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosítását.
A bejelentés a piacokat is váratlanul érte: az argentin tőzsde vezető indexe két nap alatt 24 százalékkal zuhant vissza, a tízéves államkötvények hozama pedig 28 százalékra ugrott, mivel a külföldi befektetők a korábbinál jóval drágábban voltak hajlandók finanszírozni az államot.
A La Nación című napilap vezércikkében "legalizált rablásnak" nevezte az elnök által bejelentett intézkedést, az elemzők pedig már az első napokban attól tartottak, hogy a kormány a költségvetésen tátongó egyre nagyobb lyukat akarja majd befoltozni a pénztárak 30 milliárd dolláros (több mint 6000 milliárd forint) vagyonával.
Argentínában Carlos Menem konzervatív elnök hozta létre a magánnyugdíjpénztári rendszert 1994-ben. Azokban az években több dél-amerikai ország is hasonló lépéseket vezetett be, mivel látszott, hogy az állami nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanok lesznek. 2003-ig az argentin munkavállalók 84 százaléka lépett át a magánrendszerbe. A 9,5 millió pénztári számlán pedig összesen 30 milliárd dollár volt. Ezzel a pénztárak voltak a legnagyobb befektetők az argentin piacon a 2001-es államcsődöt követően.
Sok a hasonlóság
Sok hasonlóságot lehet felfedezni az argentin és a magyar magánnyugdíjpénztári rendszer között. A modell ellenzői Dél-Amerikában is azt hozták fel fő érvként, hogy a pénztárak gyenge hozamot produkálnak, ezért kell megmenteni a dolgozókat a veszteségektől.
A rossz befektetési teljesítmény okai is hasonlók voltak, mint Magyarországon: egyrészt túl magas volt a pénztárak működési költsége, másrészt a cégek azzal védekeztek, hogy törvény írja elő számukra, hogy portfóliójuk 55 százalékát hazai állampapírokban tartsák. Ráadásul a 2001-es államcsőd idején a gazdasági miniszter előírta, hogy készpénz- és kincstárjegy-állományukat hosszú lejáratú papírokra váltsák át. 2007-ben aztán lehetővé tették, hogy az emberek ingyenesen visszalépjenek az állami rendszerben, akkor 1,2 millió dolgozót sikerült is meggyőzni arról, hogy érdemes váltania.
Cristina Fernandez de Kirchner ellenségesen viszonyult a magánpénztárakhoz, szakemberek szerint ezért döntött úgy, hogy a rendszer megreformálása helyett megszünteti azt. Ennél is nagyobb ösztönzés lehetett azonban a költségvetés helyzete: Gregorio Badeni, a buenos airesi egyetem professzora már a bejelentés után attól tartott, hogy a kormány folyó kiadásokra fogja elkölteni a dolgozók nyugdíjmegtakarításait. Szerinte éppen az volt az elsődleges oka a magánnyugdíjpénztárak létrehozásának, hogy ezt megakadályozzák.
A szakemberek szerint az argentin nyugdíjvagyon államosításának az volt az oka, hogy az országnak pénzre volt szüksége, hiszen két éven belül 23 milliárd dollárnyi lejáró adóssága volt. Ezeket az adósságokat pedig nem tudták meghosszabbítani, mivel a befektetők nem bíztak az országban a 2001-es csőd után. Az argentin kötvények legnagyobb vásárlója Venezuela volt abban az időben, azonban Hugo Chavezék is egyre nagyobb hozamot vártak el, ráadásul a válság miatt ők is bajba kerültek.
Beke Károly
mfor.hu
