2019. november 7. 12:04
MTI

A Unió harmadik legnagyobb növekedését produkálhatja idén a magyar gazdaság. 

Javította a magyar bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,7 százalékkal szemben idén 4,6 százalékos gazdasági bővülésre számít. 

Ez a harmadik legmagasabb érték az Európai Unióban.

A brüsszeli testület csütörtökön tette közzé őszi gazdasági előrejelzését, amely szerint 2020-ban és 2021-ben egyaránt 2,8 százalékos növekedés várható, ez megfelel a májusban kiadott prognózisban felvázoltaknak.

A GDP tavaly 5,1 százalékos, 2017-ben 4,3 százalékos, 2016-ban pedig 2,2 százalékos ütemben nőtt.

Mint írták, a magyar gazdaság eddig ellenállónak bizonyult a globális lassulással szemben a növekedést segítő hazai tényezőknek, és főleg az építő- és az autóipar fellendülésének köszönhetően, ezek várható meggyengülése, illetve az exportpiacok további alulteljesítése nyomán azonban a gazdaság nagy valószínűséggel veszíteni fog a lendületéből.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tegnapi előrejelzése szerint Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az EU-ban.

 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.