3p

Csaknem 45 ezer forint érkezhet év végén a rendes nyugdíjon felül az átlagos járandóságban részesülők számlájára.

A havi 60 ezer forint nyugdíjban részesülők akár 18 ezer forint prémiumot is kaphatnak év végén a gazdasági növekedés idei alakulása alapján. A 80 ezer forintot meghaladó járandóságok esetében pedig 24 ezer forint érkezhet számításaink szerint.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A  Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap tette közzé első becslését a GDP idei második negyedéves alakulásáról. A jelentés szerint az elemzők által vártnál mérsékeltebb ütemben lassul a gazdaság az első negyedévhez képest: a kiigazítás nélküli nyers adat 5,1 százalékos bővülést jelzett. Így az első félévben összességében 5,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.

Bár a második félévben ennél visszafogottabb ütemre van kilátás - elsősorban a főbb kereskedelmi partnerünk, Németország fékező ipara miatt - , de több, mint valószínű, hogy az év egészében meghaladja az elemzői konszenzus szerinti 4,5 százalékot a magyar gazdaság bővülése.

Ez egyebek mellett azért fontos, mert a nyugdíjtörvény értelmében amennyiben a GDP nagyobb 3,5 százaléknál az adott évben, akkor prémiumot kell fizetni az időseknek. Erre idén minden bizonnyal sor kerül, s a legfrissebb jelentés alapján még jobbak is a kilátások, mint pár héttel ezelőtt voltak.

Ha abból indulunk ki, hogy ebben az évben 4,7 százalék lehet a GDP üteme, akkor azt kapjuk, hogy még egy kisebb, 60 ezer forint körüli havi nyugdíj esetén is szemmel látható, 18 ezer forint körüli összeg érkezhet prémiumként szokásos módon az év végén. A jelenlegi átlagnyugdíj, 135 ezer forint mellett pedig 24 ezer. Ennél több nem lehet, mivel a nyugdíjtörvény limitálja az összeget azáltal, hogy a prémium kiszámításának képletében 20 ezer forintban határozza meg a szorzat egyik számának alapját.

Ehhez jön még hozzá szintén év végén a nyugdíj kiegészítése, ami a tervezettnél magasabb infláció miatt jár a nyugdíjasoknak. A járandóságokat 2,7 százalékkal emelték év elején, ehhez képest az idősek kosara szerint számolt inflációs január és július között 3,42 százalékos volt számításaink szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy ezen a címen éves átlagban 10 800 forint jár, amit novemberben szokott kifizetni az állam.

A 135 ezer forintos átlagnyugdíj esetében tehát a prémiummal együtt már 34 800 forintnál járunk. És akkor még érkezhet egy újabb 10 ezer forintos "szeretetcsomag" is karácsony előtt, amit korábban Erzsébet-utalvány formájában fizetett ki az állam, de idéntől ez a juttatási forma nem él, így ha a gazdaság jó teljesítményére hivatkozva megint meg akarja jutalmazni az időseket az adófizetői forintokból a kormány, akkor más módját kell megtalálnia a kifizetésnek. Mindent összevetve akár csaknem 45 ezer forinttal bővülhet a rendes nyugdíjon felül az idősek pénzügyi kerete az ünnepek előtt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!