3p

Egy év alatt 5,8 százalékkal nőtt a nyugdíjpénztárak vagyona.

Kiemelkedő vagyongyarapodást értek el idén a második negyedévben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak, összvagyonuk június végén 1398 milliárd forintra, éves összevetésben 5,8 százalékkal nőtt - közölte az ÖPOSZ kedden az MTI-vel.

A munkáltatók a március végi helyzethez képest a második negyedévben jelentősen, 33 százalékkal emelték hozzájárulásaik mértékét, ugyanakkor éves összevetésben az állami támogatásnak tekinthető adóvisszatérítéssel ösztönzött egyéni és munkáltatói befizetések is csökkentek.

Kiemelkedően jó eredmény

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke a közleményben kifejtette: a vagyongyarapodás kiemelkedően jó eredmény a továbbra is alacsony kamat- és hozamkörnyezetben. Az egy pénztártagra jutó átlagvagyon 6,61 százalékkal 1,29 millió forintra nőtt. Ebben a pozitív hozam mellett továbbra is szerepe van annak, hogy a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjkasszák taglétszáma minimális mértékben, 0,8 százalékkal 1,081 millióra csökkent.

(Fotó: depositphotos.com)
(Fotó: depositphotos.com)

A munkáltatói hozzájárulások féléves összege a tavalyihoz képest több mint 24 százalékkal 15 milliárd forintra mérséklődött. A pénztártagok az első fél évben 28 milliárd forintot tettek félre, a múlt évi tagdíjbefizetésekhez képest 3,2 százalékkal kevesebbet.

A szervezethez tartozó egészségkasszák 54,3 milliárd forintos összvagyonnal zárták a második negyedévet, 1,8 százalékkal többel az egy évvel korábbinál. A pénztártagok számára az egészségmegőrzés továbbra is kiemelten fontos, ezt jelzi, hogy az egészségpénztáraknál az egyéni befizetések éves összevetésben 15,5 százalékkal 12 milliárd forintra nőttek. A tagok által igénybe vett szolgáltatásokra eközben az első fél évben több mint 4 millió esetben, alkalmanként közel több mint 5700 forintot fizettek a kasszák.

Meglódultak a munkáltatói befizetések az egészségpénztáraknál

Az önkéntes nyugdíjkasszákhoz hasonlóan a munkáltatói befizetések az egészségpénztáraknál is a második negyedévben lódultak csak meg jelentősen, az év első három hónapjának eredményét 70 százalékkal szárnyalva túl. A képet itt is árnyalja, hogy az idei vállalati tagdíj-hozzájárulások 3,5 milliárd forintos összege így is 56,4 százalékkal múlja alul a tavalyi befizetési szintet.

A Pénztárszövetség arra számít, hogy a reálbérek emelkedése, a pénzügyi tudatosság fokozódása miatt a jövőben növekedik a takarékoskodók száma.

A pénztári juttatás a legjobbak közé tartozik

A második negyedévben a munkáltatói befizetések egyértelemű fokozódása Kravalik Gábor szerint azért sem meglepő, mert ezek még mindig az egyik legjobb alkalmazottaknak adható béren kívüli juttatásnak minősülnek. „Azok a tagok, akik a munkaadójuktól kapnak hozzájárulást a pénztári megtakarításukhoz, a kérdéses összeg után is érvényesíthetik az egyéni takarékoskodóknak régóta járó 20 százalékos, akár évente 150 ezer forintos adóvisszatérítést. Ebből adódik, hogy 100 forintra vetítve a pénztári munkáltatói hozzájárulás akár 10 százalékkal kedvezőbb megoldás lehet, mintha az adott összeget bérként kapná meg a dolgozó” - emelte ki Kravalik.

Az ÖPOSZ vezetője azt is elmondta, hogy az anyagilag stabil nyugdíjas éveket biztosító és egészségmegőrzésben kiemelt szerepet játszó pénztári megtakarítások az öngondoskodási formák között a legkedvezőbbek közé tartoznak. A Pénztárszövetség arra számít, hogy a reálbérek emelkedése, a pénzügyi tudatosság fokozódása miatt a jövőben növekedik a takarékoskodók száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!