2019. augusztus 8. 11:37

Most dől el, mekkora lesz a kiegészítés.

A legfrissebb inflációs adat szerint júliusban átlagosan 3,5 százalékkal nőtt az idősek által vásárolt termékek, szolgáltatások ára. Ez meghaladta az általános infláció mértékét (3,3 százalék) abban a hónapban.

Jól fog jönni a pénz év végén Jól fog jönni a pénz év végén

Az év eddig eltelt hét hónapjában átlagosan 3,42 százalékkal drágult a nyugdíjasok élete számításaink szerint. Ez nagyjából annyi, amennyivel az általános infláció is emelkedett ebben az időszakban. Tudni kell, hogy a kormány - a parlament jóváhagyásával - év elején 2,7 százalékkal emelte az időskori ellátásokat.

Ami azt jelenti, hogy az év eddig eltelt időszakában gyorsabb volt az idősek fogyasztását meghatározó áruféleségek drágulása, mint amennyivel a nyugdíjuk emelkedett. Mégpedig nem is kicsi az eltérés, 0,7 százalékpont.

Ezt a különbözetet majd november táján fogják visszakapni a nyugdíjasok, kiegészítés formájában. Hogy pontosan mennyi pénzt küld az állam, az a mostani hetekben dől el. Az idevágó jogszabály szerint ugyanis az első nyolc hónap nyugdíjas inflációja alapján állapítják meg az ősz végén esedékes kiegészítés mértékét.

Az árak alakulásából arra lehet következtetni, hogy az eltérés nem fogja meghaladni az 1 százalékpontot. Ilyen esetben egy összegben érkezik az egész évre kiszámolt különbözet, de nem épül be a nyugdíjba, vagyis nem kerül sor kiegészítő nyugdíjemelésre. Havi átlagban egyébként mintegy 900 forintot tenne ki mostani tudásunk alapján a különbözet, éves viszonylatban tehát ezen a címen 10 800 forint járna az időseknek átlagosan.

Kérdés persze, hogy a nyolc havi adat hűen tükrözi-e majd az egész éves inflációt a nyugdíjasok esetében. Ha nem, mert még gyorsabb lesz a drágulás, akkor a kormánynak további pótlásról kell gondoskodnia, például úgy, hogy a rendes év eleji nyugdíjemelésben ismeri el a különbözetet.

Ezen túl prémium is jár idén az időseknek, mivel a gazdasági növekedés meghaladja a törvényben rögzített 3,5 százalékot. Idén akár 4,3 százalék is lehet a GDP, ez alapján pedig a plafon - tehát a legmagasabb kifizetés - 16 000 forint lehet idén. Ezt a pénzt várhatóan november-december fordulóján kapják meg a jogosultak.

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés