4p

A kormány rezsicsökkentés-csökkentő rendelete nem csupán a lakóingatlanok adásvételére, de azok bérbeadására is erős hatással van. Három dolgot kell figyelni, amikor aláírjuk a bérleti szerződést. Közjegyző előtt, ha lehet.

A csütörtöktől, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésekor felpörgő albérleti főszezonban központi helyre küzdötte fel magát az, hogy mennyi egy adott lakás rezsije. Nem váratlan ez és nyilvánvaló, hogy azok az ingatlanok vannak előnyben, amelyek korábbi energetikai beruházások nyomán hatékonyabban működnek. A kormány tehát közvetve arra is hatással van az új rendeletével, hogy egy lakást mennyiért lehet kiadni. A bérlők ugyanis három dolgot néznek mostantól: a lokációt, a bérleti díjat és a rezsit.

Kiadó lakás az egyik kedvelt fővárosi negyedben, ahol már 250 ezer forint a havi díjátlag. Fotó: mfor.hu/Mester Nándor
Kiadó lakás az egyik kedvelt fővárosi negyedben, ahol már 250 ezer forint a havi díjátlag. Fotó: mfor.hu/Mester Nándor

Az első kettőé a főszerep, de a harmadik sem mellékes. Ha például többen bérelnek egy nagyobb lakást (ez gyakori, hogy megosszák a költségeket), akkor a nagyobb fogyasztás miatt előfordulhat, hogy túllépik a kormány által megadott úgynevezett átlagot, így az efölötti részt már brutális áron fizetik.

Ha társasházi lakásban van az albérlet, akkor az általános rezsidrágulás mellett még a kata-törvény is növeli közvetve a kiadásokat, ugyanis a közös költségben bizonyosan megjelenik, hogy az üzemeltetésben érintett szolgáltató megemelte saját vállalási árait. Formailag ugyan a közös költséget általában a bérbeadó fizeti, de ezt bizonyosan beépíti a bérleti díjba.

Nézzük azért a bérleti díjakat, mert mégiscsak ezek a leghúzósabbak! Budapesten július közepén a kiadásra kínált lakóingatlanok átlagos bérleti díja a 180-200 ezer forintos sávban mozgott. Messze a legdrágább városrész az V. kerület, amelyre 350 ezer forintos átlag jellemző, de megközelíti a 300 ezres határt már a II. kerület is, a harmadik legmagasabb - 240 ezer forintot - átlagos bérleti díjat - az I. kerület mondhatja magáénak. A két legnagyobb kínálatot felvonultató kerületben, a XI.-ben és a XIII.-ban 175 ezer, illetve 163 ezer forintos átlagár várja a bérlőket. A legolcsóbb városrészek közé sorolható a X., a XVII., a XVIII., a XX., a XXI. és a XXIII. kerület, ahol 125-150 ezer forint az átlag – közölte az ingatlan.com.

Az egyetemvárosok közül mindenhol legalább 10-15 százalékos drágulás volt az elmúlt főszezonhoz képest. Debrecenre, Győrre és Veszprémre 150-150 ezer forintos átlagos bérleti díj volt jellemző július közepén. Miskolcon 95 ezer forint volt ugyanez. Szegeden 140 ezer forintért, Pécsen pedig 130 ezer forintért kínálják a kiadó lakásokat a tulajdonosok.

A portál gazdasági szakértője, Balogh László szerint a háromhavi kaució kikötése a rezsiszabályok változása miatt sokakban felmerülhet ötletként, de egyelőre nem igazán működik. A Belvárosban például nagyságrendileg 1 millió forintos kaucióra lenne szükség a beköltözők részéről. Jelenleg alig több mint egy tucat bérlőre váró lakás tulajdonosa vár el ekkora összeget a 10 ezres kínálatból.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a lakásbérleti piacon a kéthavi kaució a szokásos. Ám ennyivel nem lehet megúszni a kezdést, ugyanis a bérbeadó az első havi bérleti díjat is elkéri, így valójában háromhavi pénzt kell letenni, ami sokaknak megterhelő lehet, főleg, ha olyan bérlőről van szó, akinek még nincs azonnal plusz pénze, hiába kezd el, mondjuk dolgozni.

“A bérlő nevére írt mérőóra jó megoldásnak tűnik, de számolni kell azzal, ha tartozás miatt mégis kikapcsolják a szolgáltatást, akkor valakinek ki kell fizetni az adósságot, hogy az újra igénybe lehessen venni. Az idei albérletszezon slágerei az úgynevezett előrefizetős mérőórák lehetnek, amelyek a gáz- és áramszolgáltatás esetében működnek. A telepítés költsége kisebb, mint egy havi bérleti díj, és velük elkerülhető a túlfogyasztás és a tartozás felhalmozása is. A víznél erre nincs lehetőség, mert utóbbi szolgáltatás igénybevétele alapjog.” - tette hozzá.

Megihlette a rezsitéma a Rentingo.com közösségi albérletkereső portált is, ami szintén nem meglepő. Megállapításai nagyban egybe esnek a mieinkkel. Úgy véli például, hogy mostantól az összes költségen és nem egy-egy elemen lesz a hangsúly. Azt is jól látja, hogy a nagyobb lakások lesznek nagyobb bajban, ahogy fent írtuk, így felértékelődnek a kis lakások, ahol az átlagfogyasztás alatt marad az energiafelhasználás.

Nyilvánvaló az is, hogy a rezsirendeletből kihagyott távfűtéses lakások bérbeadói előnyben lesznek és drágul a szobabérlés, ami elég népszerű volt az elmúlt pár évben. És végül arra számít a portál, hogy a bérleti díjak félkeződni fognak, épp a megemelkedett rezsidíjak nyomán csökkenő kereslet miatt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!