2p

A rezsinövelő kormányhatározat nyomán egyre nagyobb hátrányban a kevésbé korszerű otthonok.

Tovább növekszik az értékkülönbözet a korszerű, ezért kevesebbet fogyasztó illetve a kevésbé modern gépészettel, fűtésrendszerrel és nyílászárókkal rendelkező lakások, családi házak között - emelte ki munkatársunk, Mester Nándor a Trend fm Reggeli monitor című adásában. Ezt tehát az elsődleges hatása az Orbán Viktor vezette kormány rendeletének.

Még nagyobb a napelemes otthonok előnye. Fotó: depositphotos
Még nagyobb a napelemes otthonok előnye. Fotó: depositphotos

Szakértőnk azt hangsúlyozta, hogy például egy napelemes és egy enélküli családi ház esetében a korábbi 4-4,5 százalékos értékkülönbözet most akár 5-6 százalékra is felmehet. Már a kormányzati szándék bejelentése előtt is nyílóban volt az olló, erre most ráerősített a rendelkezés, az adásvételeknél várhatóan már a következő pár héten látni fogjuk ezt az irányt. 

Természetesen nemcsak az áram független forrásból való előteremtése fontos tényező, hanem az is, hogy a miként lehet spórolni a gázzal és a vízzel. Ha ehhez adottak a feltételek, például kicserélték a régi kazánokat vagy bojlereket energiatakarékosokra, akkor kedvezőbb a helyzet. Munkatársunk szerint a kormánynak ennek érdekében sokkal inkább a felújításokat és a gépészeti korszerüsítéseket kellene támogatni amellett, hogy általában a takarékos fogyasztásra ösztönöz a megemelt rezsiárakkal.

A műsor második felében a lakásbérleti piac jelentős változásait vették sorra. Például azt, hogy a turizmus felendülésével több tulajdonos visszatért a rövid távú lakáskiadásra, ami most még nagyon megy. Egy részük viszont bizonyosan el fog csábulni az új, inflációkövető állampapírra és eltűnik az albérleti piacról, ezzel szűkül a kínálat, s így fennmarad a tavalyhoz képest 20 százalékkal magasabb átlagos bérleti díj. 

Azt is mondta kollégánk, hogy a bérlői oldalon nagy kérdés, hogy az infláció és a növekvő bérleti díjak miatt mennyien keresnek majd jóval olcsóbb, szerényebb bérleményeket. Ha sokan fordulnak majd ezek felé és közben a külföldi bérlők által támasztott kereslet is apad, akkor főleg a nagyon drága belvárosi ingatlanok tulajdonos-kiadói lesznek kénytelenek kissé csökkenteni a díjaikat. 

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!