3p

Győr kertvárosában, a 10–12 ezer lakosú Győrszentiván határában 300–350 hektár jó minőségű mezőgazdasági területet sorolnak át a kormány kívánságára és 10 milliárd forintos támogatása mellett. Nem árulták el, milyen beruházást terveznek, de a helyiek arra számítanak, akkumulátorgyár épülhet a területen.

A napraforgó és a kukoricatáblák helyett különösen veszélyes ipari tevékenységhez szükséges létesítményeket engedhetnek be az érintett területre, néhány száz méterre a lakóházaktól - tudta meg a 24.hu. 

A múlt hét pénteki lakossági fórumra szóló meghívó a Győr Plusz újságban volt benne, „csak azt most valahogy nem sikerült bedobni a postaládákba itt Győrszentivánon” – dohogott az egyik, néhány éve Győrből a kertvárosba kiköltözött lakó, aki kifejezetten a csendes, nyugodt lakókörnyezet miatt választotta ki az építkezés helyszínét, menekült az egyre zsúfoltabb megyeszékhelyről.

Azt már sejti, hogy ennek lassan vége, arról azonban, még nincs pontos képe, milyen környezetszennyezésnek, zajártalomnak lesz kitéve, hiszen a lakosság nem kapott tájékoztatást arról, milyen beruházás készül az új ipari területen. De a lakossági fórumon sem, ott derült ki, hogy nem a jövőbeli beruházásról lesz szó, csak az ipari park bővítéséről mondhatnak véleményt, a konkrét tartalom ismerete nélkül.

Dézsi Csaba polgármester nem jelent meg a fórumon, ahogy a helyi fideszes képviselő, Sik Sándor sem, pedig ő az ipari parkot üzemeltető önkormányzati cég felügyelőbizottsági elnöke is egyben. A múlt héten azt írta ki a közösségi oldlaán, hogy „a gyártelepítés profilja még nincs eldöntve”, és tájékoztatás csak a kormánytól várható a kiemelt beruházásról.

Hogy akkumulátorgyár, VW-gyár, koreai üzem vagy más épül, NINCS TUDOMÁSOM! A Városvezetéstől egzakt tájékoztatást nem kaptam, konkrét hiteles információt jelenleg NEM tudok közreadni! Egy biztos: az Ipari Park bővítése szükséges! A terület elfogyott! A bővítés egyértelmű, hogy valamilyen mértékű környezetterheléssel fog járni

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért is kérte egy a levegőterhelést mérő állomás telepítését az ipari park bővítésének részeként.

A fórumon az önkormányzatot képviselő jegyző és a főépítész emberei szintén annyit mondtak, kormányberuházásról van szó, amelyet a kormányhivatal koordinál, az önkormányzatnak sincs tudomása arról, milyen beruházás készül.

Hivatalosan csak annyit tudni, hogy bővítik az ipari parkot, mert az megtelt, az eddigi mezőgazdasági területet „jelentős mértékben zavaró hatású” ipari övezetbe sorolják át, ahol „különösen veszélyes (pl. tűz, robbanás, fertőzőveszélyes), bűzös vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges létesítményeket” lehet majd elhelyezni. Január óta egymást érik az ügyben a kormányhatározatok, de még mindig nem közölték, milyen beruházásról van szó.

A 24.hu szerkesztőségébe eljutott tervek alapján azonban a legrosszabbra készülhetnek a helyiek:

a kis vidéki vasútállomás helyére 12 vágányos terminált terveznek, a bekötőutat elnyeli a bővíteni tervezett ipari park, ahová két vontatóvágányt is építenek a szállítási igények miatt. Azok bizonyára megnövekednek, legalábbis a térképvázlaton több mint 100 hektárnyi gyárterületen három óriási üzemcsarnok képe bontakozik ki, a teljes ipari terület pedig több mint 300 hektár lenne. Ezek szerint ipari monstrum épül az M1-es autópályától Győrszentivánig húzódó szántókon, a lakóházaktól 700-900 méteres távolságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!