2p

A lakosság véleményének megkérdezését sürgette Ausztriában az Oroszország elleni európai uniós szankciók fenntartásáról Herbert Kickl, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője hétfőn.

A párt honlapján megjelent közlemény címe szerint az osztrák kormánynak "Magyarország példáját kell követnie".  "Ezeket a szankciókat Brüsszelben találták ki, és a gondatlan (osztrák) szövetségi kormány egyszerűen rábólintott, az árát azonban a polgároknak kell megfizetniük azáltal, hogy jólétük és a szociális biztonság drágább lett az országban" - fogalmazott a volt belügyminiszter.

Az eddigi tapasztalatok alapján "már nyilvánvaló, hogy ezek a szankciók térdlövés gyanánt többet ártanak Európának és Ausztriának, mint Oroszországnak, amely az energiaárak robbanásszerű növekedése miatt rekordbevételekre tesz szert, az ukrajnai háborúnak pedig nem vetnek véget" - hangsúlyozta Kickl.

Sürgette, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár ezért a lehető leghamarabb írjon ki népszavazást a kérdésben, ahogy "azt az FPÖ a múlt héten szorgalmazta az alsóházban (Nationalrat) indítványával, amelyet a többi párt elutasított".

A közleményben Kickl kiemelte, hogy a fűtési idény közeledtével egyre többen kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem tudják, hogyan fogják majd fizetni otthonaik fűtését a szárnyaló energiaárak közepette, amelyek miatt a gazdaságban is számtalan vállalkozás reszket a létéért. Hangsúlyozta, hogy néppárti-zöld kormány a baloldali "álellenzék" támogatásával "katasztrofális kereskedelmi háborúba hajszolta Ausztriát, és ezzel mindent kockára tesz, amit állampolgárok nemzedékei kemény munkával, évtizedeken át felépítettek: a szilárd jólétet, a sikeres vállalkozásokat és a szociális stabilitást". "Az embereknek ezért joguk van arra, hogy közvetlenül szavazzanak arról, hogy hogy hajlandók-e ezt feláldozni, vagy sem!" - tette hozzá Kickl. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!