3p

Nem lehet összevetni az autópálya-díjak és a nyugdíjak emelését, mert nem ugyanaz az alapjuk.

Sokaknak feltűnt múlt év végén, hogy miközben a nyugdíjakat 3 százalékkal tervezte emelni a kormány (és végül ennyivel is nőttek idén januárban, a tervezett inflációnak megfelelően), aközben az autópálya-díjaknál 3,9 százalékos emelést állítottak be. Mindkét esetben az inflációra hivatkozva.

Vásárlási idősávról tájékoztató felirat egy élelmiszerüzlet ajtaján Debrecenben 2020. november 24-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Vásárlási idősávról tájékoztató felirat egy élelmiszerüzlet ajtaján Debrecenben 2020. november 24-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Csakhogy kétféle infláció ugyanarra az időszakra vonatkoztatva nem létezik. Ennek kiderítésére küldött írásbeli kérdéseket a Pénzügyminisztériumnak és a Magyar Nemzeti Banknak Tóth Bertalan szocialista parlamenti képviselő, a szervezetek segítségét kérve a tisztánlátás végett.

A jegybank válaszából aztán kiderült, hogy míg a nyugdíjak esetében a 2021. évi várt infláció volt az irányadó, addig az autópálya-díjak esetében a tárgyévet megelőző év augusztusának inflációs adatát kell figyelembe venni, a vonatkozó ITM-rendeletnek megfelelően. Az pedig 3,9 százalék volt a nyolcadik hónapban, a Központi Statisztikai Hivatal akkori jelentése szerint.

A Pénzügyminisztérium (PM) ehhez képest információszegényebb válasszal lepte meg a képviselőt, de az a lényegét tekintve fedésben van a jegybank közlésével. A PM államtitkára, Tállai András úgy érvelt, hogy az autópálya-díjak jövőbeni alakulását szabályozó rendelkezéseket 2020-ban vezették be. Az új rendszer előnye többek között, hogy az úthasználók számára - beleértve a háztartások mellett a fuvarozókat - kiszámíthatóvá válik a díjtételek változása, tervezhetővé annak tétele. Tállai hozzáfűzte még, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ennek megfelelően a tárgyévi árváltozást alkalmazza a következő év vonatkozásában, azaz az árváltozások egy évvel elcsúszva érvényesülnek.

Arra mindkét intézmény emlékeztetett, hogy amennyiben az árak nagyobb mértékben emelkednének 2021-ben, mint a kormány tervezte, akkor a nyugdíjasok novemberben kompenzációra számíthatnak. A PM ehhez még hozzátette, hogy idéntől fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, első körben egyheti nyugdíjjal megtoldva a rendes járandóságok februári kifizetését.

Amint arra laptársunk egy tavaly év végi cikkében felhívta a figyelmet, a jegybank magasabb inflációval számol erre az évre, mint a kormány. A Matolcsy György vezette intézmény 3,5 százalék körüli átlagos áremelkedést vár 2021-re, ezen belül pedig a nyugdíjasok kosarában jelentősebb tételnek számító élemiszereknél 4,6-4,8 százalékos inflációval kalkulálnak. Tavaly igaza lett a jegybanknak, amikor a PM-nél magasabb inflációt várt, meglátjuk, hogy idén is az MNB becslése igazolódik-e.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!