Annyit ülünk otthon, hogy a kocsikba nem jut alkatrész
Elég komoly globális félvezető-hiány alakult ki az elmúlt hónapokban. Ennek az egyik közvetlen oka az volt, hogy a pandémia miatti lezárások, a home office-ba kényszerülés egyértelműen megdobta az otthoni szórakozáshoz, ügyintézéshez szükséges eszközök forgalmát, vitték az emberek az okostelefont, a táblagépet, a laptopot, mint a cukrot. A hiány másik közvetlen kiváltó oka pedig az volt, hogy a tavaszi leállások után a nagy autógyártók a vártnál nagyobb mértékben növelték a gyártási volumenüket, hogy pótolják a kiesett időszak termelését.
A két félvezető-zabáló szektor közül jelenleg egyértelműen a kütyüipar áll nyerésre, a csipgyártók ugyanis elkezdték félretenni a tartalékaikat az ő részükre, egyszerűen azért, mert sokkal több pénzért tudják nekik eladni a kütyükbe szükséges finom alkaltrészeket, mint az autógyáraknak. Utóbbiaknak, úgy tűnik, elég komoly gyomrost visz be ez a veszteség. A Financial Times minapi cikke példál idézi a Volkswagent, mely vállalat-óriás decemberben közölte, hogy mivel két nagy beszállítójuk, a Continental és a Bosch nem tudott elegendő anyagot beszerezni a partnereiktől, a tervezettnél 100 ezerrel kevesebb autót tudnak csak gyártani az első negyedévben az európai, észak-amerikai és kínai gyáraikban. A Honda január elején jelentette be, hogy a csiphiány miatt ők is faragni kényszerültek a termelési célszámaikon egyes autómodelljeik esetében.
A világ legnagyobb autóalkatrész-gyártójának számító Bosch azt közölte, hogy "jelentősen kevesebb" csipet tudnak beszerezni, mint korábban, a Continental pedig "extrém volatilitásként" jellemezte a fennálló félvezető-hiányos helyzetet. A hiány a Volkswagen és a Continental szerint is várhatóan megmarad 2021 java részében.
Iparági szakértők arról beszéltek az FT-nek, hogy egyes autógyártók heti 10-20 százalékkal is visszavágni kényszerülhetnek a gyártásukat februártól kezdődően. Az egyik, meg nem nevezett autógyár vezérigazgatója az Apple-t és a HP-t emelte ki, mint problémáik fő forrását: elmondása szerint egyszerűen hátrébb vannak a sorban, mint a techgyárak, mert azok többet fizetnek a csipekért az ellátóknak.
Hamarosan azonban nem csak ezekkel a klasszikus techcégekkel kell majd megküzdeni a félvezetőkért, azok hiányához az elektromosautó-ipar látványos előretörése is egyre inkább hozzá fogja tenni a magáét. Az e-járművekben ugyanis kellenek azok mindenhova, az akkumulátoroktól kezdve a vezetéssegítő - vagy -helyettesítő - megoldásokon át a kocsikba épített szórakoztatóelektronikai berendezésekig.
Szóval mindenki a félvezetők után kapkod. Csak az a baj, hogy egyes, nagyon szükséges típusokból nincsen valami sok, kinyerésük környezetterhelő, ráadásul finoman szólva aggályos is.
A kisfiúk a bányában dolgoznak
Az autókhoz, kütyükhöz szükséges kifinomultabb alkatrészek elkészítéséhez használt anyagok közül nem egyet a világ elmaradottabb térségeiben bányásztatnak, sokszor gyerekekkel. Ez, a félvezetők miatt kialakult gyerekmunka-helyzet várhatóan csak súlyosbodni fog a jövőben, mert az elektromos autók anyagigénye jóval magasabb a hagyományosakénál. És nem csak a zöld közlekedés, de a teljes zöldenergia-ipar felfutása is ezzel fenyeget. A lítium és a kobalt esete jól példázza a tiszta energia kihívásait: mindkettő szükséges az elektromos autók akkumulátorainak előállításához, de a szél- és naperőművek által termelt energia tárolásának megoldásához is.
A világ kobaltellátásának 60 százalékáért a Kongói Demokratikus Köztársaság felel, ahol az értékes érc java részét mindenféle biztonsági szabályozást nélkülöző bányákban termeltetik ki gyerekekkel, akik közt akár hétéves is akad. A kobaltporos levegő belélegzése súlyos tüdőbetegségeket okozhat, de az ellenőrizetlen bányák enélkül is életveszélyesek, az alagutak bármikor beomolhatnak.
Az Amnesty International képviselője szerint ezekben a bányákban a dolgozóknak még olyan alapvető védőfelszerelés sem jut, mint az arcmaszk vagy a kesztyű. A krízist vizsgáló csapat pedig ellátogatott egy olyan bányászfaluba, ahol az ivóvizet a közeli kobaltfeldolgozó hulladékja szennyezi.
Lítiumban főként Chile, Argentína és Bolívia gazdag. Itt jelentős mennyiségű talajvizet kell kiszivattyúzni ahhoz, hogy feltöltsék a bányákhoz ásott lepárlótavakat, melyekkel ki lehet nyerni a bányászott ércekből ezt a különösen értékes alkálifémet - ez viszont gyorsítja a területek elsivatagosodását. Persze a lítiumbányák is felelhetnek környezeti katasztrófákért, 2016-ban a tibeti Ganzizhou Rongda bányából szivárgó vegyi anyagok megmérgezték a Lichu folyót.
Bajban leszünk a hagyományosabb félvezetőkkel is. Rézből például rengetegre lesz szükség, azokhoz a kábelekhez, melyekkel majd a - zöld remények szerint egyre több és több - szél- és naperőművet a városainkhoz kapcsoljuk. De ebben is az e-autók lesznek a különösen nagy fogyasztók: gyártásukhoz a benzines és dízeles autókhoz kellő rézmennyiség két-háromszorosa szükséges. Mint hogy a világ azon van, hogy kivezesse a fosszilis tüzelők-hajtotta járműveket, és felfuttassa az elektromosokat, egy újabb előrejelzés szerint a globális rézkereslet 2050-re több mint 300 százalékkal ugrik majd meg. Egy londoni szakértő a következőképp szemléltette a hamarosan beköszöntő, új krízist: ha valóban elektromos járműre akarjuk cserélni az Egyesült Királyság mind a 31 millió hagyományos járművét, ahhoz a globális réztermelés körülbelül 12 százalékára lenne szükség. Ez csupán egyetlen ország várható rézigénye - mennyi lesz a világé? És hol találunk elég rezet?
Szüret az óceán fenekén
A közeljövőben teljesen új területek nyílhatnak meg a nyersanyag-kitermelés előtt. A tavaly már temetett olajipar a klímaváltozás miatt felengedő sarkköri területeken találhat új mezőkre és lendületre, az elektromos jövőt pedig a kongói gyerekmunka helyett a mélytengeri kitermelés is megalapozhatja.
Léteznek olyan régiók az óceánok fenekén, ahol sűrűn találni krumplinagyságú fémcsomókat, melyek más ércek mellett gazdagok rézben, kobaltban, mangánban - azokban az anyagokban, melyekre a legnagyobb igény fog mutatkozni a zöldített jövőben. Ezeket a fémkrumplikat először 1873-ban észlelték, tömeges kitermelésük akkor még sci-fi kategóriás volt. A mai technológiával azonban a mélytengeri krumpliszüret már elérhető közelségbe került. És tényleg óriási érték lapul a mélyben, az ENSZ Nemzetközi Tengerfenék Hatósága (International Seabed Authority, ISA) szerint egyes ilyen csomómezők több millió tonnát rejtenek a fent említett anyagokból.
A csendes-óceáni Clarion-Clipperton zóna különösen gazdag ezekben a több fémből összegyógyult csomókban. A felmérések szerint az óceánfenéken nyugvó sziklák súlya a 27 milliárd tonnát is elérheti, bennük 290 millió tonna rézzel, 340 millió tonna nikkellel, 7 milliárd tonna mangánnal és 78 millió tonna kobalttal. A kongói kobaltkészlet egy tavalyi becslés szerint 2019-ben 3 millió 600 ezer tonna volt. A tengermély feltérképezése még folyik, és a US Geological Survey szerint az óceán fenekén több ilyen ritka fém található, mint a szárazföldi lelőhelyeken.
Ha a mélytengeri bányászattal kiváltható lenne a szárazföldi, és utóbbit ezért korlátoznák, akkor csökkenthethető lenne a hagyományos bányászat által okozott környezetterhelés, és megelőzhető lenne a fejlődő világban a gyerekmunka még erősebb felfutása. De a mélytengeri bányászatnak is megvannak a maga árnyoldalai. Nem áll ugyan még rendelkezésre elég adat, de a művelet kritikusai szerint a kitermelés megzavarhatja a tengerfenéki üledék szénraktárait, márpedig, ha azok felszabadulnak, akkor tovább csökken az óceánok már amúgy is fogyatkozóban lévő szénmegkötő kapacitása, ami még tovább gyorsítaná a klímaváltozást.
Ráadásul a Clarion-Clipperton zóna, bár mélysége 4 és 5500 méter között alakul, gazdag élővilágnak ad otthont, 2017-ben több mint 30 új egysejtű-fajt fedeztek fel ott az óceán fenekén. Még nyilván az sem világos, hogy ezekre az élőlényekre milyen hatással lenne az üledék "felporszívózása", de az élőhelyek megzavarása, pláne felforgatása sosem szokott jóhoz vezetni.
Szóval, a dolgok jelen állása szerint továbbra sincs megnyugtató válasz arra a kérdésre, hogy mégis miből fogunk zöld jövőt építeni a Földön.
