2p

Számos kérdés még megválaszolatlan a július elsejétől induló körforgásos hulladékgazdálkodási rendszert illetően.

Július 1-jén indul az új körforgásos hulladékgazdálkodási rendszer, miután a kormány 35 éves koncessziós szerződést kötött tavaly a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel (Mol). A lakossági és ipari hulladékok, haszonanyagok nagy részét a Mol erre a célra alapított leányvállalata, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) fogja kezelni.  A lakosság ebből sokat nem fog észlelni, ám több száz olyan kis- és közepes vállalkozás, családi cég van Magyarországon, amely eddig abból élt, hogy gazdasági táraságoktól vásárolta fel a fém-, papír- vagy műanyaghulladékot, amelyet kezelt, feldolgozott és továbbértékesített. Ezekből a vállalkozásokból júliustól bérmunkások lehetnek - írja a Szabad Európa.

A Mol belépésével azonban július 1-jétől a koncesszió hatálya alá tartozó esetekben már nem lesznek erre jogosultak, nem rendelkezhetnek a hulladékkal, mert annak kizárólagos birtokosa a MOHU lesz, ugyanakkor szerződéseket sem köthetnek.

Július elsejétől ezen cégeknek a piaci áron beszerzett készleteiket át kell adniuk a MOHU-nak vagy az általa kijelölt cégnek, amely valamekkora összegű kompenzációt fizet érte, viszont nem tudni, mennyit. Ezeknek a cégeknek a hulladék képezi a legnagyobb vagyonukat, nem mindegy, hogy kifizeti-e a Mol koncessziós cége érte a piaci árat, vagy kevesebbet ad érte. Egy május 16-i törvénymódosító javaslatban viszont a kompenzációt szót lecserélték ellentételezésre, ami még hátrányosabb helyzetet teremtett a hazai cégeknek.

Ha nem fogadják el a MOHU ajánlatát, csak a bíróságokhoz fordulhatnak, vagyis egy többéves jogi procedúra veszi kezdetét. Nagy kérdés, hogy kinek ítél a bíróság. Míg ugyanis a papír és a fém esetében van egyfajta nyilvánosan elérhető piaci ár, a műanyagok esetében nincs olyan, akár nemzetközi tőzsdei index, amelyhez viszonyítani lehetne.

A HOSZ szerint a gazdálkodó szervezetek a koncesszió hatálybalépése előtt beszerzett hulladékok tekintetében több szempontból is hátrányos helyzetbe kerülhetnek, mivel a piaci viszonyoknak megfelelően már kifizetett ár és a hozzáadott érték megtérülése bizonytalan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!