3p

Egy nappal azután, hogy Karácsony Gergely a tervezett Diákváros elfudanosítása miatt az atlétikai vébé vétójára kérte a fővárost.

A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítése, a magyar fiatalok korszerű képzése érdekében Budapestre hozná a világ 31. legjobb egyetemét, a Fudant. Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

Az ITM lépése egy nappal azután érkezett, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nyilvánosan a 2023-ra tervezett budapesti atlétikai vb-hez való hozzájárulás visszavonását kérte a fővárosi közgyűléstől, éppen azért, mert a kormány a Budapesttel kötött megállapodását felrúgva a Fudan Egyetemet akarja megépíteni a Diákváros helyett.

Az ITM közleménye szerint az alapítvány feladata az előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése után az egyetem megépítéséről népszavazás fog dönteni. Az alapítvány bejegyzésének folyamata a kérelem benyújtásával megkezdődött. A beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével felálló öttagú kuratórium vezényelheti le - tették hozzá.

A tervezett fejlesztés megvalósulása esetén a magyar és közép-európai hallgatók Budapesten tanulva szerezhetnének diplomát a nemzetközi élvonalba tartozó intézményben. A Fudan hazai szerepvállalásával Magyarország regionális tudásközponttá válhat - hangsúlyozták.

Hogy éppen most hozták mozgásba a Fudan-alapítvány ügyét, az talán attól sem független, hogy a héten járta körbe a hazai sajtót: megfenekleni látszik a kínai egyetem budapesti honosítása.

A Fudan-alapítvány kuratóriumának elnöke Palkovics László, a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztos. A testület tagjai Szilas Cecília, korábbi pekingi nagykövet, majd helyettes államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó, Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, Kovácsics Iván miniszteri tanácsadó és P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kína-tanulmányok Tanszékének tanszékvezetője - sorolták a közleményben.

A kormány 2022 végéig beszámol az Országgyűlésnek a Fudan Hungary Egyetem előkészítéséről és a várható költségekről. A megvalósításról a részletes tervek ismeretében, az érintettek véleményének kikérése után születhet majd döntés - írták.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!