4p

Úgy tűnt, a közel-keleti helyzet miatt fájó üzemanyagár-növekedés jön, ám az olaj mozgása éles fordulatot vett. Mindez a hazai benzinkutaknál látszódott, hiszen csütörtökön és szombaton is estek az árak. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint a jelenlegi olajár alapján akár további csökkenés is lehet.

Ahhoz képest, hogy a nyersolaj milyen hektikusan mozog a tőzsdéken, az üzemanyagok ára kiegyensúlyozottnak tekinthető. A hét elején látott kisebb emelés után csütörtökön már árcsökkenés jött, majd szombaton további 5 forinttal mérséklődött a gázolaj ára.

A magyar piac ebben a kicsit „lusta” reakcióban nem lóg ki az uniós országok közül. Általános, hogy az elmúlt időszakban ideges olajpiaci kilengéseket a finomítókat üzemeltető cégek és az üzemanyag-kereskedők igyekeznek kisimítani. Így fordulhatott elő korábban, hogy az olaj 10 százalékos megugrására a benzinkutaknál csak 20 forintos drágulás jött, de ezzel indokolható az is, hogy a Brent olajnál a héten látott 5 százalékot meghaladó esésre csak minimális árcsökkenés jött a kutakon. Az uniós országokban hasonló mozgások voltak, így a Weekly Oil Bulletin adatai szerint az aktuális összesítésben nem voltak nagy mozgások, a magyar árak helyezése például nem változott.

A magyar árak nemcsak az uniós összevetésben, de a régiós rangsorban sem változtak. Ezen a héten is öt olyan ország volt, ahol olcsóbban lehet benzint tankolni, mint itthon, és három olyan, ahol magasabbak az árak.

A gázolajáraknál már rosszabb a helyzet, nem elég, hogy a magyar árak eleve rosszabb pozícióból indulnak, ezúttal is relatív drágulást mutattak uniós szinten. Ezúttal 14 olyan ország volt a közösségben, ahol átlagosan a magyarországinál olcsóbban lehet dízelt tankolni.

Az egy héttel korábbihoz képest ezúttal Szlovéniában lett olcsóbb ez az üzemanyagfajta, mint nálunk. Így a gázolaj esetén a régióban csupán egyetlen helyen, Ausztriában drágább a tankolás, mint Magyarországon.

Ilyen olajár mellett alacsonyabb áraknak kellene jönniük

A múlt héten azt jósoltuk, ha marad a 78-79 dollár körüli olajár, akkor további áremelkedés jön a kutaknál. A magyar autósok ezt azonban megúszták, az energiahordozó tőzsdei jegyzése ugyanis látványosan csökkent. Ennek hátterében elsősorban az állt, hogy a befektetők a közel-keleti események miatt arra számítottak, hogy Izrael iráni olajlétesítményeket is meg fog támadni. A héten azonban a zsidó állam vezetői azt jelezték, hogy nincsenek ilyen terveik, ha csapást mérnek Iránra, akkor katonai célpontokat fognak támadni.

Olcsóbb benzin jöhet a jövő héten
Olcsóbb benzin jöhet a jövő héten
Fotó: Depositphotos

Erre a bejelentésre kedden beszakadt az olaj ára, és az a hét második felében sem pattant vissza, pénteken is 74 dollár körüli szinten mozgott az Európában irányadó fajta, a Brent. Ennek köszönhetően hosszú hónapok óta nem látott heti áresés következett be, az árak a múlt pénteki szinthez képest nagyjából 6 százalékkal kerültek alacsonyabb szintre.

Az enyhülő félelmek mellett, mely szerint a piac most azt árazza, Izrael az Irán elleni esetleges megtorló támadás során nem bombázza majd az olajipari létesítményeket, az árak csökkenésében szerepet játszik a kínai gazdaság növekedésével kapcsolatos szkepszis is. Peking ugyan több gazdaságélénkítő lépést bejelentett az utóbbi időszakban, ezek eredménye egyelőre kérdéses. A tényadatok pedig azt mutatják, hogy a kínai felhasználás viszonylag gyenge. A héten publikált számok szerint a kínai finomítói termelés is hatodik egymást követő hónapban csökkent, a gyenge üzemanyag-fogyasztás és a mérséklődő finomítói árrések is visszafogták a feldolgozást.

Nehéz megjósolni, hogy a következő napokban merre indul tovább az olaj ára, hiszen a közel-keleti helyzet kiszámíthatatlan, de az amerikai elnökválasztás kapcsán is nagy a bizonytalanság. Egyes előrejelzések szerint Trump választási esélyeit növelné, ha november elejéig megugorna az olaj ára, így akár emiatt is történhetnek előre nem látható események.

A hazai árakra persze nemcsak a nyersolaj ára van hatással, hanem a finomított termékek tőzsdei ármozgása is, ám azok a hét második felében már követték a nyersolaj jegyzését, vagyis érezhető volt az árak csökkenése. Ezen túl pedig a dollár árfolyama is befolyással bír, ami viszont nem túl jó hír, a zöldhasú ugyanis az euróval és a forinttal szemben is érdemi erősödést mutatott.

Amennyiben a jövő héten az olaj nem produkál komolyabb kilengést, úgy az Mfor Üzemanyagár-figyelő prognózisa szerint a hazai üzemanyagáraknak csökkeniük kellene. Ugyanakkor az utóbbi hetekben nagyon komoly kilengéseket láthattunk, így könnyen lehet, hogy az olaj piacán folytatódik a hektikus ármozgás, ez pedig akár még a benzin és a gázolaj árának emelkedésével is járhat.

A grafikonok a cikkünk megjelenésekor aktuális adatokat mutatja, ezek azonban később frissülhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!