3p

Az emberi erőforrások államtitkára szerint sikeres volt a büntetésnek is nevezhető intézkedés: egyre kevesebb család bukja a családi pótlékot. Ám még így is sokan érintettek.

Az Orbán-kormány egyik újítása volt, hogy szankcióval sújtotta azokat a családokat, akiknek a gyereke az óvodában igazolatlanul mulasztott 20 nevelési napot, vagy az iskolában 50 tanórát hagyott ki nyomós indok nélkül. Ezekben az esetekben a családi pótlékot vonták meg a szülőktől, mely alanyi jogon jár, és az összege 2008 január elseje óta változatlan, tehát ma már nagyon keveset ér, a szegényebb családok számára azonban létfontosságú.

Ez a fajta szankció mégis úgy tűnik, hogy sikerre vezetett, hiszen egyre nagyobb gondot fordítanak a szülők arra, hogy a gyermekük ne gyűjtse össze a kritériumként rögzített hiányzást - ez derül ki legalábbis Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium államtitkárának válaszából, melyet az MSZP-s képviselőnek, Harangozó Tamásnak fogalmazott meg.

A politikus arra volt kíváncsi, hogy hány óvodás és iskolás gyermektől vették el a családi pótlékot az elmúlt években. Bár a válasz ilyen lebontást nem fogalmazott meg, az kiderül, hogy drasztikusan csökkent az érintettek száma.

"A 2009/2010-es tanévhez képest a 2018/2019-es tanévre jelentősen, 62 százalékkal - 18 493 fővel - 29 833 főről 11 340 főre csökkent az 50-nél több igazolatlan órával rendelkező tanulók száma" - írta Rétvári.

Az államtitkár szerint a szüneteltetés jogintézménye azért indokolt, mert a családi pótlék az állam hozzájárulása a gyermek nevelési, iskoláztatási költségeihez. Az állam részéről az az elvárás, hogy a családi pótlékra jogosult szülő gondoskodjon arról, hogy a gyermeke megfelelően teljesítse a számára előírt óvoda- és iskolalátogatási kötelezettséget.

Feltehetően a szüneteltetés sikeréhez az is nagyban hozzájárulhatott, hogy a szülő nem derült égből villámcsapásként szembesül azzal, hogy az adott hónapban nem érkezik meg a várt összeg. A gyámhivatal ugyanis már meglehetősen korán, az igazolatlanul mulasztott 5. óvodai nap vagy a 10. tanóra után figyelmezteti a szülőt arra, hogy a további kötelezettségszegés az ellátás szüneteltetésével fog járni.

A családi pótlék összege jelenleg egy gyermek esetén 12 200 forint, amely kicsit magasabb abban az esetben, ha a fiatalkorút egyedülálló szülő neveli. Akkor is több pénz jár, ha a gyerek sérült (tartósan beteg, ill. súlyosan fogyatékos gyermek), bár belátható, hogy az ilyenkor fizetett 23 300 forint túl sok mindenre nem elegendő. Idén decemberben a korábbi évekhez hasonlóan egyébként kétszer utal az Államkincstár családi pótlékot, ám ez nem extra juttatás, hanem a januári kifizetést hozzák előre, így az év első hónapjában esedékes juttatást még karácsony előtt megkapják az érintettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!