<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
8p

Tavasz óta sokasodnak a borfesztiválok, pezsgőparádék, és élénkebb irántuk az érdeklődés, mint valaha. Nyáron, a Balaton partján is több helyütt tartanak majd kóstolókat – főleg az északi parton –,  amelyek népszerűsége szintén előre megjósolható. Érthetően, hiszen a járvány óta ez az első szabad nyár, amikor kimozdulunk. De milyen bort iszunk? Ha megkóstoltuk és ízlett, találkozunk-e még vele valaha?

A száraz borokat kedvelik leginkább a magyarok, de a válaszadók 46 százaléka a rozét is szereti. A többség heti 1-2 alkalommal nyúl a dugóhúzó után – derül ki abból a májusi online kutatásból, amelyet az első alkalommal megrendezett Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál és Junibor szervezői készítettek. Leginkább baráti beszélgetéseken, esti kikapcsolódáskor és fesztiválokon koccintunk. Naponta csupán a megkérdezettek 4 százaléka iszik bort. 

Villány, Badacsony, Tokaj

A vásárlók a kutatás eredményei szerint elsősorban az 1000-2000 és 2000-3000 forint közötti árú borokat keresik. 37 százalékuk a márkaismertség, illetve a név alapján dönt, 27 százalékuknak a borvidék a legfontosabb szempont a választásnál. A legkedveltebb borvidéknek Villány bizonyult a kutatás résztvevői között, hajszálnyival megelőzve Badacsonyt és Tokajt.

Ezek a fesztiválok arra is jó alkalmat teremtenek, hogy a borászok találkozzanak egymással, és az ágazat felmérje a hazai törekvéseket. Érthető: jóllehet, számos országos, régiós, sőt korosztályonkénti, termelőket összefogó szakmai szervezet működik, egy kőszegi borásznak nincs gyakran ideje tapasztalatcserére ellátogatni, mondjuk egy alföldi kisebb  pincészetbe.

Sok helyen nem a minőség, hanem a mennyiség dominál. Fotó: DepositphotosSok helyen nem a minőség, hanem a mennyiség dominál. Fotó: Depositphotos

Magyarországon egyre több a rangos online médiafelület arra a célra, hogy tájékozódjunk, melyik bort hol és milyen áron érdemes vásárolni. Csak ehhez először papír, ceruza, vagy mobil kell: a Gourmet Fesztiválon vagy éppen a Badacsony New Yorkban nevű áprilisi rendezvényen felvonult borászatok képviselői sem tudtak biztató választ adni arra a kérdésre, hol kapható – mondjuk a fővárosban – az éppen kóstoltatott kiváló boruk. A szupermarketek 90 százaléka egyébként sem foglalkozik kis tételekkel.

Nálunk, a pincészetben megvásárolható – kérdésemre ez a válasz volt a leggyakoribb. Nos, ma ez nem mindig nyerő, a benzinárak miatt ezreket nem akaródzik senki fizetni, hogy csak ezért elutazzon a pincészetbe. Egyébként meg éttermekbe, bárokba szállítanak – nos, itt is a pénz a bibi: a szállítási tarifákon kívül nyilvánvalóan magas árrést tesz rá a tulajdonos a beszerzési forintokra. No meg, étteremben többnyire nemcsak bort iszunk, és az étkezéssel együtt sok ezerre rúg a számla, arról nem beszélve, hogy a kiválasztott fogáshoz nem mindig illik az a konkrét tétel, amely után a fesztivált követő hónapban „nyomozunk.”

Előfordult, hogy a meglátogatott borász büszkén kalauzolt a pincéjében, ahol 30 ezer palack rejtőzött a föld alatt. Hol lehet mindezt kapni? Megisszák a vendégek, vásárolják a közelben lakók is. Amiből kiderül, inkább saját hobbiról van szó, és nem is olyan fontos – !? – az eladás. Az online vásárlás lehet a kulcsmegoldás, de számos kiváló családi pincészet még nem él ezzel a lehetőséggel.

Nem épül, hanem leépül

A szerteágazó témáról Nyikos István borszakértővel, a Bacchus Art Stúdió vezetőjével beszélgettem.

Mi a véleménye a sokasodó fesztiválokról?

Örvendetesnek tartom, hogy egyre több borfesztivált rendeznek az országban, mert a fogyasztónak az a jó, ha ízleléssel szerezhet közvetlen tapasztalatokat a hegy levéről. De sok helyen nem a minőség, hanem a mennyiség dominál, és a szakmai alapkövetelmények – jó pohár, ideális  borhőmérséklet, korrekt tételek, kóstolási tanácsok nyújtása – nem mindig teljesülnek. A magas standbérleti díjak és egyéb költségek miatt gyakran túlárazottak a kiállított borok, mert a borász azonnali pénzügyi eredményt szeretne,  ami ritkán jön össze. A fesztiváloknak a borok népszerűsítését kellene szolgálnia, ehhez képest nem kóstoltatnak, hanem itatnak a kiállítók, így a vendég nem épül a megismert italok által, hanem leépül az elfogyasztott mennyiségek miatt. Az ideális kóstoltatási mennyiség 5 centiliternél is kevesebb lenne, ehhez képest decilitereket mérnek. Három-négy borral már kiütik a látogatókat, akik ettől kezdve már csak isznak, de a termék tulajdonságait nem érzékelik. 

Jól kóstolunk vajon?

Nem mindig és nem a vevőjelölt tehet róla: sokszor a szakmához alig értő asszisztensek kóstoltatnak, hiányoznak a hiteles borászok, akiktől az érdeklődők tanulhatnának, és akikkel beszélgetni lehetne. Mentségükre szolgál, hogy a borászok túlterheltek, de nem kötelező persze mindenhol megjelenni a pincének sem. Még a fesztiválokról: kár, hogy a kísérőprogramok – zenei, gasztronómiai –, illetve a kézműves kiállítók kínálata olykor igénytelen, és látszik, hogy csak a rendezők financiális mohóságát erősítendő kerültek be a programba. 

A családi és kis pincészetek nagyszerű borai meg a szupermarketekbe nem kerülnek be.

Nem szorul magyarázatra, hogy ezekben a pincékben olyan kis tételek készülnek, amelyekkel nem lehet a nagy láncokba bekerülni. Ezek egyébként is a nyomott átvételi árakról ismertek. Általában a szakboltokban lehet kapni a kisebb borászatok palackjait. A HoReCa (hotel, restaurant, catering) szektorban azért elérhetők a legjobbak. Természetesen a pincétől történő direkt vásárlás is lehetséges opció.

A piac nem ismeri el a növekvő költségeket

Különleges időket élünk – a háború életünk minden szegmensére lassan hatással van. Mi a helyzet ezen a téren a borászattal?

A két háborúzó fél piacára szállítóknak ez nyilván közvetlen következményekkel jár. Az általános piaci gondok-bajok – lásd: bedőlt hazai borkereskedők és külföldi partnereik –, valamint a magas infláció értelemszerűen gazdálkodási nehézségeket von maga után. Úgy tűnik, a bor esetében a piac nem ismeri el a költségek növekedését, ami a borászok számára nem sok jóval kecsegtet.

Jelen sorok írójának rögeszméje, hogy nem használjuk ki eléggé a bor szerepét a hazai turizmusban.

Pedig a számos borvidék, a  szinte követhetetlen fajtaválaszték, a hangulatos családi és kis pincészetek túlsúlya, a színes kínálat mind azt erősítik, hogy a borturizmusban nagyon komoly lehetőségek rejlenek. Ez az elv, de más a gyakorlat. Magam is szerveztem Nyitott Pince Napok-Pünkösdi Bortúra néven országos rendezvénysorozatot – 25 éven keresztül. Létrehoztunk egy szövetséget is, ami a tagok érdektelensége miatt sajnos megbukott, és így járt a Magyarországi Borutak Szövetsége is. A borvidéki kiruccanások több-kevesebb sikerrel működnek. Ahol dolgozik egy lelkes szervező, ott megy a szekér, de amint a jó kocsis kiesik, már csak döcög, vagy kátyúba kerül. A borturizmust kóstolgató utazási irodák borászati felkészültsége, sajnos, hézagos. Sokszor kérdezni sem tudnak, pedig a tartós siker érdekében színvonalat és minőséget kellene követelniük. A turizmusban dolgozók ez irányú képzését és folyamatos információval való ellátását szervezetté kellene tenni, és a jó példákat fókuszba állítani.

Kínlódással, hittel

Jó tíz éve már, hogy Grinzingben is feltűntek a bio- vagy éppen vegánnak nevezett borok, persze a kocsmai átlag színvonal mellett.

A bio jövőjét a fizetőképes kereslet határozza meg. Ma még ez kínlódás a borászoknak, és többnyire hit kérdése. A nyugati trendeket figyelve, lehet jövője, de szerintem nem a borászokon fog múlni, hogy mikor válik nálunk is üzletté. A többit divatnak, ráolvasásnak, rétegigénynek tartom. Akinek megéri, csinálja.

Tokaji és bikavér – vagy helyi fajták? Mi a helyes egyensúly?

A nemzeti márkák és a világfajták jelenléte mindenütt fontos, ahol külföldi vendégek megfordulnak. A környékre jellemző fajtaválaszték pedig szintén kötelező, ha valaki igényes a munkájára. Más borvidékek sztárolása a törzsvendégkör miatt (ha van ilyen) indokolt lehet, de számomra többnyire azt mutatja, hogy a vendéglős a tutira hajt, pedig lehet, hogy a helyi zamattal többre menne. E téren az utóbbi időben javulás tapasztalható. Többen tartanak már saját borokat és csak náluk kapható választékot, amit tájjellegű gasztronómiai választékkal is erősítenek.  

Pezsgő és spriccer

Világszerte divatba jöttek a pezsgők, a habzó, gyöngyöző borok.

Pezsgőfogyasztásunk messze van az ideálistól. Leginkább az év végi ünnepek idején fogy ez az ital, és sajnos az igénytelenebb, félédes, édes kategóriákban. Pedig ma már a klasszikus, száraz, nyers pezsgőkből is széles a hazai választék. A habzó és gyöngyöző borok divatba jöttek, ma már mindenki nyakló nélkül készíti. A fröccskultúra továbbélését látom benne. A fiatalok és a könnyű, üdítő borokat kedvelők szívesen fogyasztják. Ma divat prosecco-t, frisecco-t, és más különféle bubis italokat kortyolni, és talán még megfizethetők is, bár szerintem egy jól behűtött spriccer (hagyományosan: olaszrizling szódával) a legjobb ebben a melegben. 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.