6p

Ez derül ki a bankok lapunkkal közölt álláspontjából. Márpedig a lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós illeték kivezetése nem tűnik a költségvetés számára nagy érvágásnak, hiszen abból évente 10 milliárd forintos nagyságrendű bevétele származik a büdzsének.

A tranzakciós illeték és a két díjmentes készpénzfelvétel együttesen havi 900 forintos költséghátrányt jelent a hazai bankoknak, ennek tükrében, minden olyan számlacsomag mely ezen szint alatti számlavezetéssel rendelkezik, igen kedvezőnek tekinthető – reagált az Mfor.hu megkeresésére az OTP Bank a 2020. március 2-án induló azonnali fizetési rendszer kapcsán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által megfogalmazott elvárásra. Nevezetesen, hogy a bankok olyan lakossági számlacsomagokat biztosítsanak, amelyek korlátlan számú átutalást tesznek majd lehetővé külön tranzakciós díjak megfizetése nélkül. Mindezt alacsony, mindenki számára elérhető számlavezetési díjak mellett kell megtenni, tekintettel a hazai bankok jelenleg is fennálló drága árazására – közölte az MNB.

Egyebekben az OTP a Magyar Bankszövetség álláspontjával azonosul (ami már csak azért sem meglepő, mert a szövetség elnöke Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója). Eszerint a Bankszövetség elengedhetetlennek tartja az elektronikus lakossági ügyfelekhez kapcsolódó illeték kivezetését. Ha ez a sáp eltűnne, akkor a bankok kedvező feltételekkel kínálhatnának csomagokat ügyfeleinek. Ezek olyanok lehetnének, amelyek már értelmetlenné tennék a jelenleg egységesen, minden lakossági banki ügyfél számára biztosított havi kétszeri, összesen 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvételi lehetőség megtartását.

A lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós adó eltörlése már csak azért sem jelenthetne nagy érvágást a költségvetésnek, mert az abból származó bevétele 10 milliárd forintos nagyságrendű, ami eltörpül az összes pénzügyi tranzakció után az idei tervek szerint beszedendő 226,3 milliárd forintos illetéktől. Miközben jóval kisebb, mint a lakossági készpénzhasználati szokások fejlesztésével és a gazdaság további fehérítésével elérhető mintegy 400 milliárd forintos költségvetési többletbevétel – említ egy másik szempontot is a Bankszövetség közleménye.

A bankok érdekképviseleti szervezete reménykedik benne, hogy a kormány már a következő hónapokban eltörli a lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós adót. Ha ez bekövetkezik, akkor a bankok közötti verseny eredményeként új, a korábbiaknál lényegesen alacsonyabb árazású számlacsomagok fognak megjelenni – vetítette előre a Bankszövetség.

Kíváncsiak voltunk a bankok egyenkénti véleményére is, ám az általunk megkérdezett nagybankok közül csak néhányan éltek a felkínált lehetőséggel. Mi több, egyesek nem is reagáltak, míg az MKB Bank általános síkra terelve a témát kerekperec kijelentette, hogy „nem kívánja kommentálni a Magyar Nemzeti Bank döntéseit”, a Raiffeisen pedig azt közölte, hogy még vizsgálják az MNB kérését.

Velük szemben a legtöbb hazai lakossági ügyféllel rendelkező OTP azonban a cikk elején már említett véleményét konkrétumokkal egészítette ki. Eszerint „elkötelezett híve/szószólója az elektronikus tranzakciók (kártyás fizetés és direkt/mobil banki utalás) népszerűsítésének, ezért a díjmentes kártyás vásárlás mellett a bank kínálatában már 2016. december óta megtalálható olyan modulárisan alakítható számlaajánlat, mely akár ingyenes számlavezetési díjjal, alacsony fix havi díj mellett (35 év alatt: 209 Ft/hó; 35 év felett: 366 Ft/hó) adott összeghatárig (250 eFt) korlátlan darabszámban biztosít elektronikus utalást az ügyfeleknek.

A CIB Bank azt tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy jelenleg is van olyan számlacsomagja, mely megfelel az MNB elvárásainak: a CIB ECO Bankszámla számlavezetési díja 0 forint, amennyiben az ügyfélnek minimum a minimálbérnek (ennek bruttó összege az idén 161 ezer forint) megfelelő jövedelme érkezik a számlára, és a 20 ezer forintot nem meghaladó, elektronikus csatornán indított utalások korlátozás nélkül 0 forintba kerülnek. A 20 ezer forintot meghaladó utalásoknak a tranzakciós illeték miatt van díja, de annak eltörlése esetén ezen lehetne módosítani.

Az állami tulajdonban lévő Budapest Bank „üdvözöl minden olyan megoldást, amely a készpénzmentesség elterjedését támogatja. A számlacsomag-kínálatunkban jelenleg is kedvezményes díjtételekkel szerepelnek az elektronikus tranzakciók, több esetben – a szintén elektronikus bankolás után járó kedvezményekkel – a havi díj nulla forintra csökkenthető”.

A Gránit Bank arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bajnok Plusz számlacsomagja „fix havidíj mellett korlátlan számú ingyenes belföldi forintutalást tartalmaz. Az ingyenesség uniós irányelv alapján kiterjed az EGT tagállamaiba irányuló euró utalásokra is. További előnyt jelent, hogy a bankszámlacsomaghoz az első évben ingyenes a Mastercard egy érintéssel működő fizetésre alkalmas vésett bankkártya, továbbá 4 db ingyenes belföldi készpénzfelvétel is tartozik, limit nélkül. A Gránit Bank bankkártyáival az ország bármely ATM-jéből azonos feltételekkel lehet készpénzt felvenni.” A bankszámlacsomag havidíja 990 forint (ez nagyjából egybecseng az OTP által a tranzakciós illeték a két díjmentes készpénzfelvétel miatt a bankokat általában sújtó költséghátránnyal), amennyiben havonta rendszeresen – legfeljebb két tételben – összesen legalább 280 ezer forint jövedelem érkezik a számlára vagy a bankszámla nap végi záróegyenlege minden nap legalább 150 ezer forint.  Amennyiben egyik feltétel sem teljesül, a bankszámla havidíja 2990 forint. A feltétel széles rétegek számára teljesíthető, hiszen a megszabott jövedelem nagysága jóval alacsonyabb a mintegy 360 ezer forintos magyar átlagfizetésnél, a bankszámla pedig otthonról videós azonosítással megnyitható fiókbeli sorbanállás nélkül – olvasható a Gránit Bank válaszában.

A Takarékbank szerint az MNB céljával összhangban a bankoknak is egyértelmű célja a készpénzes forgalom elektronizálása, és az ügyfelek részéről nagyaranyú digitális megoldások használata. A hitelintézet felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 óta gondolkoznak a piac banki szereplői az MNB-vel együtt, hogyan lehetne kivitelezni egy, a nyugati piacra is jellemző csomagalapú árazást, ami támogatja az azonnali fizetés rendszer céljának a megvalósítását, azaz a készpénzes forgalom csökkentését, ezen keresztül a gazdaság további fehérítését. Jelenleg a Takarékbank is ezen a megoldáson dolgozik.

Az azonnali fizetési rendszer indulása a K&H Banknál nem változtat a korábbi árazáson, a megfelelő számlacsomag igénybevétele mellett az ügyfelek továbbra is minimálisra tudják szorítani banki költségeiket. A bank ugyanis már az elmúlt években is folyamatosan nyújtott olyan számlacsomag-kedvezményeket, melyeket kihasználva ügyfelei díjmentes tranzakciókat végezhetnek. Tapasztalatuk alapján azonban az ügyfelek jelentős része, pénzügyi szokásaik alapján, nem használja ki teljes mértékben az általuk nyújtott kedvezményeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!