2p

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában - mondta a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.

Dobrev Klára közölte, az "orbáni infláció" miatt a legtöbb élelmiszer ára az elmúlt két évben megduplázódott, és hasonló a helyzet a többi terméknél is. "A kormány okozza ezeket az áremeléseket, ezért a kormány feladata, hogy az áremeléseknek véget vessen" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az áremelkedést ugyan meg lehet állítani, azonban semmi nem lesz ugyanolyan olcsó, mint régen volt.

Hozzátette, hogy az Orbán-kormányt követő kormányoknak egyértelmű a feladatuk: le kell törniük az árakat és emelniük kell a béreket, illetve a nyugdíjakat. Dobrev Klára szerint a béremeléshez öt kormányzati lépés kell. Az első, hogy Magyarországon is be kell vezetni az európai minimálbér-szabályozást, így legalább 50 ezer forinttal emelkedne a minimálbér. A második az, hogy az államnak is béremelést kell végrehajtania a közalkalmazottak körében.

Harmadikként említette, hogy a kormánynak segítenie kell a kis- és középvállalkozásokat a béremelésben, ehhez a jelenlegi "multibarát" adórendszert igazságosabbá kell tenni. A negyedik lépés a gazdaságpolitikai szemlélet változása: csak olyan beruházásnak szabad uniós vagy hazai állami támogatást adni, amelynek esetében vállalják, hogy versenyképes béreket fizetnek az alkalmazottaknak. Az ötödik pedig, hogy meg kell erősíteni az oktatást, a szakképzést és a szakszervezeteket, valamint a civil szervezeteket - sorolta a politikus.

Beszélt arról is, hogy tisztában vannak a felelősségükkel; szerintük csak egy szociáldemokrata, kormányzóképes alternatíva tudja elérni, hogy az áremelések országa helyett végre a bér- és a nyugdíjemelések országa legy Magyarország.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!