4p

Kína és Oroszország együtt hadgyakorlatozik. Ez történt az orosz-ukrán háború 176. napján.

  • Kína is részt vesz a nagyszabású orosz Vosztok(Kelet)-2022 hadgyakorlaton - jelentette be szerdán a pekingi védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint kínai kontingens is lesz az augusztus 30. és szeptember 5. között tartandó manőveren, amelyen orosz csapatok mellett egyebek között indiai, fehérorosz, mongol és tádzsik katonák is részt vesznek. Peking ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kínai részvételnek a hadgyakorlaton nincsen köze a jelenlegi nemzetközi és regionális helyzethez, az sokkal inkább egy évek óta hatályos kétoldalú megállapodás részét képezi. "A cél a gyakorlati és baráti együttműködés elmélyítése a résztvevő országok hadseregeivel, javítva a stratégiai összehangolást és erősítve a különböző biztonsági fenyegetések elleni készültséget" - olvasható a tárca állásfoglalásában. Legutóbb 2018-ban tartottak Vosztok hadgyakorlatot, amelyen Kína akkor első alkalommal képviseltette magát. Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök hivatali ideje alatt szorosabbá vált Peking és Moszkva viszonya. Röviddel az Ukrajna elleni orosz háború megindítása előtt Moszkva és Peking minden korábbinál szorosabb partnerséget jelentett be.

Rakétatámadás helyszínének közelében hintáztatja gyermekét egy pár a Donyecki területen fekvő Kramatorszkban 2022. augusztus 16-án. MTI/AP/David Goldman
Rakétatámadás helyszínének közelében hintáztatja gyermekét egy pár a Donyecki területen fekvő Kramatorszkban 2022. augusztus 16-án. MTI/AP/David Goldman

  • Az Oroszország szárazföldi részét a Krím félszigettel összekötő hidat meg kell semmisíteni mint legitim katonai célpontot – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a The Guardian című brit lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szerdán szemlézett. A hidat Oroszország építette, miután 2014-ben önkényesen bekebelezte az Ukrajnához tartozó félszigetet. "Az egy illegális építmény, és a fő útvonala az orosz hadsereg ellátásának a Krímben. Az ilyen létesítményeket meg kell semmisíteni" - szögezte le Podoljak. A tisztségviselő előrejelzése szerint a következő két-három hónapban "újabb eseményekre", például robbantásokra lehet számítani a félszigeten. Emellett kiemelte, hogy Ukrajnának további rakéta-sorozatvető rendszerekre van szüksége.
  • Mihajlo Podoljak megjegyezte, hogy az ukrán ellentámadás egészen másképp működik, mint az orosz. "Úgy tűnik, Oroszország mindenkit megtanított arra, hogy az ellentámadáshoz hatalmas mennyiségű élőerő kell, mint egy óriási ököl, és csak egy irányba kell haladni. Mi viszont nem alkalmazzuk a múlt század '60-70-es éveinek taktikáját" - fogalmazott Podoljak.
  • Az ukrán védelmi miniszter amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal folytatott telefonmegbeszélést, amelyet követően Olekszij Reznyikov közölte, hamarosan újabb katonai segítséget kap Ukrajna az Egyesült Államoktól. Reznyikov közölte, hogy most lehetetlen "befagyasztani" a háborút, mint amikor Oroszország elfoglalta a Donyec-medencét, de lehetségesnek tartja a harci tevékenységek aktivitásának csökkenését. "A modern hadviselés az erőforrások háborúja. A források természetesen mindkét oldalon kimerültek, és ennek megfelelően mindkét oldalnak időre van szüksége" - mondta a miniszter.     Hozzátette, hogy az orosz csapatok különböző források szerint legalább egyharmadát elvesztették harci potenciáljuknak, amelyet az Ukrajna elleni háborúban bevetettek. Elmondása szerint az orosz hadsereg elit hadtesteinek - az ejtőernyősöknek, a különleges erőknek, a tengerészgyalogosoknak, valamint a tiszteknek és tiszthelyetteseknek - 30 százalékát elvesztette. Reznyikov megjegyezte, hogy az ukrán erők által lelőtt orosz repülőgépek és helikopterek száma alapján Oroszország akár ezer pilótát is elveszíthetett.
  • Az orosz erők szerdára virradóan rakétatámadásokat hajtottak végre Harkiv és Mikolajiv megyeszékhely ellen, továbbá Odessza és Donyeck megyei települések ellen.
  • Odessza megyében három civil sérült meg, Donyeck megyében két halottja és hét sérültje van a támadásoknak. A javarészt orosz megszállás alá került Herszon megyében változatlanul súlyos a helyzet, az orosz erők hat településre nyitottak tüzet, aminek következtében úgyszintén sérültek meg polgári lakosok, de számukat nem hozták nyilvánosságra.
  • Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentése szerint az orosz csapatok főként Harkiv, Szlovjanszk, Donyeck, Bahmut és Zaporizzsja irányában hajtottak végre támadó műveleteket, helyenként a harcok most is tartanak.
  • Ivan Fedorov, az oroszok által elfoglalt Zaporizzsja megyei Melitopol polgármestere arról adott hírt, hogy robbanás történt a város központjában az orosz parancsnokság közelében. Hozzátette, hogy további részletek egyelőre nem ismertek.
  • Az ukrán fegyveres erők sajtószolgálata közölte, hogy csapataik megsemmisítettek egy orosz támaszpontot a Herszon megyei Nova Kahovkában.

(MTI, The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!