2019. december 12. 12:02

Gulyás Gergely szerint nincs elég idő a szochó-módosítás előkészítésére.

Nem tudja elfogadni a kormány a munkaadói szervezetek feltételét a szociális hozzájárulási adó csökkentésének jövő év elejére időzítéséről - derült ki a mai Kormányinfón tudósítónk érdeklődése nyomán. Ez pedig azt jelenti, hogy elakadhatnak a tárgyalások a munkaadók és munkavállalók között a 8 százalékot meghaladó minimálbér-emelésről.

A hatályban lévő bérmegállapodás alapján ahogy idén, úgy jövőre is 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. Időközben azonban változtak a figyelembe vett makrogazdasági paraméterek, a vártnál gyorsabb gazdasági bővülésre és a termelékenység növekedésére van kilátás.

Gulyás Gergely (j) és Hollik István a Kormányinfón, 2019. november 28-án. (MTI/Soós Lajos) Gulyás Gergely (j) és Hollik István a Kormányinfón, 2019. november 28-án. (MTI/Soós Lajos)

Ezért a munkavállalói szervezetek azzal a javaslattal álltak elő, hogy a 8 százaléknál nagyobb emelésre kerüljön sor. Ez ügyben lapunk korábban megkérdezte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki szerint a kormány akár 10 százalékos emelést is el tud fogadni, egyben jelezte, hogy a megállapodásnak a szociális partnerek között kell megszületnie.

A munkaadók válasza erre az volt, hogy a bérmegállapodásban foglaltat meghaladó emelésre akkor van lehetőség, ha a kormány a jövő év elejére hozza előre a szochó csökkentését. Erre a hatályos szabályok szerint év közben kerülne sor, illetve pontosabb, ha kijelentő módban fogalmazunk: kerül sor. Gulyás Gergely miniszter ugyanis a mai Kormányinfón kérdésünkre egyértelművé tette, hogy nem változik az adócsökkentés időpontja. Mint mondta, erre azért sem kerülhet sor, mert a törvénymódosítás előkészítésére már nincs idő. A parlament még egy napon ülésezhet idén, a rendes ülésszakot meghosszabbitva, ahol a bírák fizetéséről hoznak döntést a képviselők.

Vagyis csökkent az esélye annak, hogy gyors megállapodás szülessen a jövő évi minimálbérről az év hátralévő idejében. 

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.