2018. június 23. 07:00
MTI

A benzin árára is hatással lehet az OPEC döntése.


A kitermelés mérsékelt emelésében állapodtak meg a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai pénteken Bécsben szokásos félévenkénti tanácskozásukon, miután Szaúd-Arábiának sikerült meggyőznie az együttműködésről az ősrivális Iránt.

Sikerült Iránt is meggyőzni Sikerült Iránt is meggyőzni

Az OPEC-tagállamok szakminiszterei abban állapodtak meg, hogy a kartellen kívüli szövetségeseikkel, élükön Oroszországgal, nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat 1 százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve - erősítette meg Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter.

Irak szerint a valóságban ez napi 770 ezer hordós emelkedést jelent majd, mert több ország, amelyekben nemrégiben csökkent a kitermelés, nehezen tudja majd elérni a teljes kvótáját.

Az OPEC-tagállamok szombaton tanácskoznak a kartellen kívüli nagy olajexportáló országokkal, és akkor öntik végleges formába a megállapodást, majd szeptember elején ismét összeülnek, hogy a tapasztalatok fényében felülvizsgálják az egyezséget.

A nagy olajfogyasztók, köztük az Egyesült Államok, Kína és India sürgette az OPEC-tagokat, hogy növeljék kitermelésüket, nehogy hiány alakuljon ki a piacon és elszaladjanak az árak.

Irán, az OPEC harmadik legnagyobb kitermelője azt követelte, hogy a szervezet utasítsa el Donald Trump amerikai elnöknek az olajkínálat bővítését célzó felszólítását. A teheráni vezetés arra hivatkozott, hogy Trump maga is hozzájárult az árak közelmúltbeli emelkedéséhez az Iránra és Venezuelára kivetett szankciókkal. Mindazonáltal a szaúdi energetikai miniszternek a bécsi tanácskozás megkezdése előtt néhány órával sikerült meggyőzni iráni kollégáját, hogy támogassa a kitermelés növelését.

Mfor-vélemény: Az OPEC döntése az üzemanyagárakra is jó hatással lehet, bár érdemi változást valószínűleg nem fog okozni, de arra alkalmas lehet, hogy elkerüljük a további áremelkedés.

Miből finanszírozzam a cégem? Mitől lesz versenyképes egy magyar KKV és honnan szerezhet fejlesztési forrásokat? Ki viheti tovább a családi vállalkozást?

KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák konferencia - jelentkezzen most!

Kapcsolódó cikkek: