5p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az országos listán legalább egy százalékot elért pártok, valamint pártalapítványaik már költségvetési támogatásra jogosultak, sőt az ötszázalékos parlamenti küszöb felett teljesítő formációk ezeken felül frakciójuk működéséhez is kapnak pénzt a büdzséből. A hazai politikai erők ezt elsősorban közéleti tevékenységükre, valamint működésük biztosítására fordíthatják. Összehasonlításunkban pár izgalmas adatot mazsoláztunk ki a pártok 2023-as beszámolóiból.

Több mint 2,1 milliárd forintos bevételével és a 3,3 milliárd forintot meghaladó kiadásával a Fidesz a legnagyobb költségvetésű hazai párt, ebben azért sok meglepetés nincs. Az „ezüstéremért” viszont nagy a verseny: bevételeket tekintve a Demokratikus Koalíció 973,5 milliós összege megelőzi a Momentum 867,4 milliós főösszegét, ha azonban a kiadásokat vesszük górcső alá, azt látjuk, utóbbi 841,3 millió forinttal az ellenzéki térfél leginkább pénzszóró pártja, míg a DK kevesebb mint 526 millió forintos kiadási főösszege csak a negyedik legnagyobb. Ebben a rangsorban megelőzi őket az MSZP, akik 2023-ban 632,4 millió forintot költöttek el, szemben 503 millió forintnál is kevesebb bevételeikkel.

Az országos listán legalább 1 százalékot elért, de az 5 százalékos küszöböt el nem ért formációk közül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 117,9 millió forint bevételt ért el, vele szemben kevesebb mint 112,2 millió forintot költött el. A náluk gyengébben szereplő Megoldás Mozgalom (Memo) azonban 135,4 millió forint bevétellel zárta 2023-at, kiadásai pedig 142 millió forintra rúgtak.

Hogy a két mikropárt közül hogyan lehetett mégis vastagabb pénztárcájú a választáson gyengébben muzsikáló Megoldás Mozgalom? Ennek oka az egyéb támogatások között keresendő. A pártok magánszemélyektől is elfogadhatnak adományt, de az éves szinten 500 ezer forintot meghaladó volumen esetében ezt nevesítve fel kell tüntetni a beszámolóban. A Memonál egyetlen ilyen személy volt:

a pártalapító Gattyán György, aki nem kevesebb mint 113,2 millió forintot utalt az általa gründolt politikai formáció számlájára,

és ezzel toronymagasan ő lett a legbőkezűbb párttámogató az egész országban.

Gattyán György 113,2 millióval segítette tavaly az általa alapított Megoldás Mozgalmat
Gattyán György 113,2 millióval segítette tavaly az általa alapított Megoldás Mozgalmat
Fotó: Docler

Az egyéni támogatók versenyében a második legadakozóbb nemhogy utcahosszal, de több körrel lemaradva a tehetős családból származó LMP-s Ungár Péter, aki 8 millió 950 ezer forinttal segítette pártját, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokáért nagy volt a verseny: az MSZP-s Tóth Bertalan 4 millió 840 ezer forintjával épphogy megelőzött két európai parlamenti (EP-)képviselőt, a fideszes Deutsch Tamást (4 millió 184 ezer forint) és a DK-s Ara-Kovács Attilát (4 millió 40 ezer forint).

A magánszemély adományozókat összességében tekintve a DK volt a legjobb helyzetben, összesen 153,9 millió forintot kalapoztak össze, ennek nagyjából felét 76 többé-kevésbé ismert politikusuk adta. A Memo Gattyán György 113,2 millióján kívül még 55 ezer forint mikroadományt gyűjtött, míg a harmadik helyen az MSZP „végzett”: 28 szocialista politikus 39,7 millió, míg további kisebb adományozók 46,6 millió forinttal járultak hozzá a párt működéséhez, így az adományok összege az ő esetükben 86,3 millió forintot tett ki. Meglepetésre ebben az összehasonlításban a negyedik legkedveltebb a Kutyapárt, ahol két magánszemély adott összesen 1,5 millió forintot (az élen a Münchenben dolgozó üzletember, Buday Lénárd áll 760 ezer forinttal), míg

magánszemélyek kisebb támogatásaiból Kovács Gergelyék csaknem 62,5 millió forintot szereztek.

A kormánypártok soraiban a Fidesz 13 személytől (főleg EP-képviselőktől) összesen 16,3 millió forintot kapott, további mikroadományokból pedig 35,9 millió forint jött össze nekik. A KDNP esetében 5 politikusuk adott összesen 3,5 millió forintot (a legbőkezűbb Azbej Tristan államtitkár volt 996 ezer forinttal), emellett további 9 millió forint adomány is érkezett 500 ezer forintot el nem érő jótevőiktől.

Érdekesség, hogy miközben a Fidesznél és a DK-nál találunk a 2023. évi jelentős támogatók között EP-képviselőket, addig a Momentum két, illetve a Jobbik egyetlen strasbourgi delegáltjának nevét nem olvashatjuk az 500 ezer forintnál nagyobb összegű adományozók között.

Takarékos Mi Hazánk, pénzszóró Jobbik

Kiadási oldalon a működésre fordított költségekben (alkalmazottak, szolgáltatások igénybe vétele stb.) is a Fidesz áll az élen 1,9 milliárd forinttal, a második helyen a Momentum végzett csaknem 417 millióval. Az MSZP-nek 255,4 millióra, a KDNP-nek 250,3 millióra rúgtak ilyen kiadásai.

Politikai tevékenységre a Fidesz majdnem 1,3 milliárd forintot költött, itt is a Momentum a második 392,5 millió forinttal, a DK ilyen jellegű költségei 337 millió, az MSZP-é pedig 374,1 millió forintra rúgtak. Ügyesnek tekinthető a Mi Hazánk gazdálkodása: mivel a radikális pártot kevesebb mint 26 millió forintból működtették, így Toroczkai Lászlóék politikai tevékenységre 185,6 millió forintot költhettek el. Korábbi pártjuk, a Jobbik épp ezzel ellentétesen gazdálkodott: miközben működésre 285,5 millió forint ment, a politikai tevékenység kiadása csak 47,7 millió forintot tett ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!