4p

Sokan gondolhatják, hogy a fogyasztói árak igazodnak a régióban elérhető fizetésekhez. Hogy ennek utána járjunk, vásároltunk néhány alapélelmiszert ott, ahol a legmagasabb az átlagos nettó fizetés és ott is, ahol a legalacsonyabb.

Időről időre nyomon követjük, hogy hogyan alakultak megyei viszonylatban az átlagos nettó fizetések, a legutóbbi statisztika szerint míg

  • Budapesten átlagosan 299 859 forintot visznek haza a dolgozók,
  • addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nettó 163 817-et.

A különbség forintban és arányaiban is óriási, ráadásul ami még mélyebbnek érezteti a két kereset közötti szakadékot, az az információ, hogy a Szabolcs megyei átlagfizetés most érte el azt a szintet, amit a fővárosiak 2009-ben kerestek meg. Tehát lényegében 10 éves lemaradásban vannak a szabolcsi fizetések, holott az árak rendületlenül emelkednek - hol jobban, hol kevésbé.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Éppen ezért kíváncsiak lettünk, vajon a fogyasztói árak között is hasonló differenciák vannak-e. Összeállítottunk egy képzeletbeli fogyasztói kosarat, kerestünk Budapesten és egy Szabolcs megyei kisvárosban, Mátészalkán két azonos kategóriájú üzletet és rögzítettük az árakat. Az alapélelmiszerek (mint tej, kenyér, olaj, száraztészta, cukor, liszt, egy üveg kóla, egy doboz sör) mellett az üzemanyagárakra is kíváncsiak voltunk. Felmérésünk során ugyanazon márkákat vettük figyelembe és ugyanazon bolthálózat franchise partnereit látogattuk meg. Egyetlen kritérium volt, hogy a legnagyobb üzletláncok (mint például Spar, Tesco, Penny) egységeit elkerüljük. Tapasztalataink alapján az ilyen kiskereskedelmi egységek földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül megegyező árszabást alkalmaznak.

Felmérésünk eredménye egészen elkeserítő: a mátészalkai lakosok az alacsonyabb átlagbérből sokkal kevesebb terméket tudnak vásárolni, mint a fővárosiak. A fogyasztói árak között ugyanis egyáltalán nincs óriási különbség. Sőt, van, amit a keleti megyében élők pontosan ugyanannyiért, vagy még többért tudnak megvenni, mint a fővárosiak.

Miközben Budapesten 83 százalékkal több fizetéshez juthatnak a dolgozók, addig például Mátészalkán egy liter tejért 10 százalékkal is többet kell kiadniuk a lakosoknak. Ugyanígy a szabolcsi városban drágábban találtuk meg ugyanazt a márkájú lisztet, margarint és száraztésztát is.

Annál a terméknél pedig, ami a fővárosban kerül többe, az esetek többségében csak néhány 10 forintos eltérés figyelhető meg. Így például egy doboz azonos márkájú sör 20 forinttal drágább a mátészalkainál, az étolaj esetében pedig 16 forintos eltérés mutatkozott.

Mindközül az üzemanyagok áraiban van a legkisebb eltérés: míg Mátészalkán a benzin literjét fillérre ugyanannyiért lehetett megvenni, addig a gázolaj literje egy forinttal többe került, mint egy fővárosi benzinkúton. Ehhez a terméktípushoz plusz információ, hogy felmérésünk során találtunk olyan, a budapesti agglomerációban lévő benzinkutat, ahol a benzin literje 376, a gázolajé pedig 400 forint volt.

Vagyis Budapest határában 12 és 9 forinttal olcsóbban lehetett tankolni, mint a Szabolcs megyei kisvárosban.

 

Ha mindent összeadunk, akkor a képzeletbeli bevásárlásunkért (minden termékből egy egységet figyelembe véve) Mátészalkán 3344, Budapesten pedig 3386 forintot fizettünk - mindössze 42 forinttal többet. Ebből kiindulva a fővárosi átlagfizetés vásárlóereje majdnem a duplája a mátészalkainak. Az általunk összeállított termékkosarat ugyanis

a fővárosi fizetésből 88-szor lehetne megvenni, míg a Szabolcs megyeiből 49-szer.

Vidéken a paradicsom olcsóbb, a fővárosban pedig a burgonya

Az eredeti elképzeléseink szerint a felmérésünkbe egy kiló krumplit, vöröshagymát és almát is bevontunk volna, ám több budapesti egységből is hiányzott ez a termékkategória. Éppen ezért a zöldségek és gyümölcs összehasonlítását külön kezeltük és a Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszerét hívtuk segítségül, ahonnan a fogyasztói piacok átlagárát hasonlítottuk össze. Az adatok alapján az látszik, hogy a burgonya kilója Budapesten majdnem 100 forinttal olcsóbb, a paradicsomért ellenben jóval többet kell kiadni a fővárosiaknak. Míg a vidéki piacokon a paradicsom átlagára 485 forintra jött ki, addig Budapesten 639 forintos egységárral találkozni. Az alma és a hagyma esetében lényegében nincs különbség: vidéken és a fővárosban is mindkét termék esetében egyaránt 250-300 forintos kilós árat határoztak meg az eladók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!