7p

Mérföldkőhöz érkezett a szinte hungarikumnak számító magyar desszert, a Túró Rudi. Az új korszak kezdetét az igazi étcsokoládé jelenti, ugyanis immár nem tortabevonóba, hanem csokiba mártják a túróalapot. Legalábbis Marcaliban, ahol a Túró Rudi fellegvárában jártunk. Riport.

A meglepően ködös reggel után Marcaliban még a felhők is szétszélednek, így melengető napsütés, no és kisvárosi, családias hangulat fogad minket a Mizo Túró Rudi gyárában. Szinte a belvárosban található az üzem, minden bizonnyal körülötte terjeszkedett a város, hiszen senki nem gondolta, hogy a 130 évvel ezelőtti indulást követően az egykori tejcsarnok nem hogy folyamatos szerepet kap az itt élők életében, hanem egyre híresebb is lesz.

„Marcaliban két ember létezik. Aki már dolgozott nálunk, és aki még nem” – mondja a mosolygós termelésvezető, amikor körbevezet minket a nemrégiben 300 millió forintos ráncfelvarráson átesett, vaníliaillatú üzemben.   

A túró, amelyet a régióban egyedül nálunk használnak fel édes desszertnek, először hatalmas keverőüstbe kerül, ahol a rögöket az ízesítőanyagokkal jól elkeverik, hogy megfelelő krémes állagot kapjon. Aztán jön a húszkarú „polip”, ennyi vékony alumínium csőből érkezik folyamatosan, két műszakban a túró rudi alapja - szaknyelven „korpusz” -, hogy aztán különböző nagyságú darabokra vágva várjon a sorsára. Azaz immár az 53 százalékos kakaótartalmú étcsokoládéra. Ehhez nem elég a jó minőség, de ahhoz, hogy harapáskor roppanjon, létfontosságú a temperálás is.

Csokoládéban fürösztve. Fotó: Mizo
Csokoládéban fürösztve. Fotó: Mizo

„A meleg, folyékony csokoládét hirtelen kell lehűtenünk, és ehhez felsőkategóriás gépet vásároltunk. Mint amikor az ember nem Opelt, hanem Mercedest vesz” – mutat rá a 28 éve itt dolgozó ideiglenes idegenvezetőnk a hatalmas „temperáló-dekristályosító” gépre, amelynek köszönhetően már három nagyságban készülnek immár a Mizo-rudik: a hagyományos 30 grammos, a Mega 51 grammos, illetve a két kisebb rúdból álló 2x15 grammos.

A lehűtött termékek ezután szép sorjában haladnak a csomagolás felé, ahol a szorgos kezek napi 300 ezer darabot rendezgetnek be dobozokba a legvégén, immár a szállításra várva. Közben persze mi sem vagyunk restek, folyamatosan kóstolunk: a natúr, mondhatni nudi rudit, aztán az étcsokiba mártottat és a tejcsokiba mártottat. A bevonómassza itt már a múlté.

A csokoládé reneszánsza

A háború utáni évtizedekben a népesség robbanása után hirtelen ki kellett elégíteni a megnövekedett igényeket, ezért nem csoda, hogy akkor igenis ünnepelték a bevonómassza feltalálását, amelyben a kakaóvajat pálmazsírral váltották ki. Ízre megfelelőnek tűnt, kezelhetősége és bekerülési költsége miatt pedig kiváló alapanyag volt az édességekre éhes tömegek ellátására. A XXI. században a mennyiség mellett azonban ismét fontos szempont lett a minőség, előtérbe került a kakaóvaj felhasználásával készülő csokoládé, ami a bevonómasszákhoz képest magasabb százalékban tartalmaz kakaót is. Elég, ha arra gondolunk, hogy hosszú évtizedekig a bevonómasszából formázott nyuszik és mikulások uralták a piacot, amíg át nem adták helyüket a valódi csokoládéból készült üreges figuráknak.

De a Túró Rudik piacán az utóbbi ötven évben nem történt jelentős fejlesztés, így 95 százalékukat bevonómasszával burkolták. Pedig az eredeti orosz szirok, amely a magyar túró rudi fejlesztőit inspirálta, még valódi csokiba mártott édesség volt, csak a fenti okok miatt nélkülözte az igazi csokoládét.

Marcaliban kizárólag túró rudit gyártanak

A Sole-Mizo Zrt. marcali tejüzemében kétéves fejlesztésnek és az önerőből megvalósult, többszáz millió forintos beruházásnak köszönhető, hogy elindulhatott a Túró Rudi-forradalom, azaz a valódi csokoládés változat gyártása.  

„Aki már dolgozott csokoládéval, az tudja, hogy azt temperálni kell, hevíteni, majd hűteni, folyamatosan átmozgatni, különben egyenetlenül dermed, kristályosodik. Nem csoda, hogy a túró rudi azon ritka termékek egyike, amelyről nem szokás azt állítani, hogy a kézműves jobb”

- mondja Havas Dóra, a népszerű gasztroblogger, aki örömmel vállalta az üzemlátogatás háziasszonyi szerepét, sőt, még azt a titkát is megosztotta, hogy mennyire sajátosan eszi kedvencét. Először leharapdálja a finom csokit, majd jöhet a meztelenül maradt túrókrém.

Csomagolásra várva. Fotó: Mizo
Csomagolásra várva. Fotó: Mizo

„A hiedelemmel ellentétben túró rudit gyártani egyáltalán nem olyan egyszerű. Tejtermék lévén a túró íze, textúrája, rögössége, krémessége egy instabil állapot. A finomhangolás ebben az esetben folyamatos, és állandó odafigyelést igényel, a csokoládé pedig mindenhol egyformán be kell, hogy vonja” – magyarázta Traszkovics Zsolt élelmiszeripari mérnök.

Az új temperáló és keverő berendezés, valamint dekristályosító mellett a gyár területén raktározási, hűtési, csomagolási kapacitások bővítése is történt, így a fejlesztéseknek köszönhetően az üzem immár 1500 tonna étcsokis késztermék előállítására képes.

A túró rudi kompromisszum

Havas Dóra szerint a Túró Rudi az a kompromisszum, amit minden magyar anya megköt.

„Amikor megszületik a gyereked, mindentől meg akarod óvni: külön főzöl neki, full bio, az egész családot is átállítod ezekre, és életetek részévé válik a tudatos táplálkozás. Majd elkezdenek nőni, bekerülnek a közösségbe – iskolai menza, gyorskaják, zsúrokon csipsz, nincs megállás. Ha az édességfronton a Túró Rudival ki tudnak egyezni, akkor nyert ügyünk van. És ha kiderül, hogy itt is van fejlődés, megjelenik egy valódi csokis verzió, azzal mi, anyukák csak nyerhetünk.”

A Túró Rudi egy örök kedvenc. Évtizedek óra szeretjük, felmérések szerint minden korosztály kedvence, a nagymamáktól kezdve az unokákig, és valószínűleg még évtizedekig rajongani fogunk érte. ezért a bevonómasszán nevelkedett generációknak a Mizo fejlesztése igazi izgalmas újdonság, amit minden Túró Rudi-fanatikusnak érdemes megkóstolnia. 

Vadonatúj dizájn. Fotó: Mizo
Vadonatúj dizájn. Fotó: Mizo

Egyébként a több székhellyel is rendelkező, és a Csányi Sándor OTP-vezér által tulajdonolt Bonafarm Zrt. többségi tulajdonában lévő Sole-Mizo egyébként az Opten adatai szerint az utóbbi évek legjobb árbevételét produkálta a tavalyi 89,2 milliárdos nettó forgalmával, melyből 3,8 milliárdot tesz ki az édességek gyártása. Arra a kérdésre, hogy a növekedést megtörheti-e az energianövekedés, és mennyire okoz fejfájást a marcali üzemnek, azt a választ kaptuk, hogy bár külön energiaügyifelelőst neveztek ki emiatt, az észszerű takarékossági szabályokon túl egyelőre sem műszakrövidítésre, sem egyéb szigorításra nem gondolnak.

Érdekességek a Túró Rudiról:

  • A magyarok 60 százaléka szereti és fogyasztja a túró rudit
  • Naponta 969.563 darabot vesznek le a polcról és fizetik ki az élelmiszerboltokban
  • A Marcaliban 1 év alatt gyártott túró rudik sora Las Vegasig elérne
  • A túró rudi 1968 óta a magyarok egyik kedvence
  • A piros arany és a gulyás mellett a Túró Rudit kínáljuk a külföldieknek, mint ikonikus magyar finomságot
  • „Meg kell venni a gyereknek a ruhát, meg a Túró Rudit” (Népszabadság, 1968)
  • Az emberek 70 százaléka szerint a Túró Rudi egészségesebb, mint más édesség
  • Magyarországon két cég gyárthat Túró Rudi néven édességet, a Sole-Mizo Zrt. és a Friesland Campina
  • Az emberek 47 százalékának mindig van a hűtőjében Túró Rudi
  • Az eddigi 37 százalék helyett 48 százalékos a Mizo Túró Rudi túrótartalma
  • A Mizo Túró Rudija külföldön is kapható, Angliában például a LIDL sajáttermékes gyártásban „Kuljanka” néven árulja

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!