10p

A költségcsökkentés ismeretlen fogalom, még a Vatikán budapesti nagykövete sem tudta leállítani a fúrókat és a kalapácsokat. Helyszíni riport.

A megszorításokat csak hírből ismeri a Várkapitányság, a vár visszaépítésének állami irányítója. Ennek megfelelően hetek óta kerregnek a fúrók, csattognak a fémeken a kalapácsok a Budai Várban. Tüsténkedő munkások keltik e zajt és nem nagyon pihenhetnek. Kissé régiesen azt mondhatnánk: a munka dandárja jött el. Állnak már a falak, kész a szerkezete a visszaépített 100 éves múltnak, jöhetnek a belső munkák. Merthogy egyszerre öt óriási épületet is emeltek puszta telkekre vagy régi romokra, ezeket kell most már belül is felöltöztetni.

Szinte szünet nélkül megy a munka a volt Pénzügyminisztériumnál. Fotó: mfor/Mester Nándor
Szinte szünet nélkül megy a munka a volt Pénzügyminisztériumnál. Fotó: mfor/Mester Nándor

Hivatalos nevén Nemzeti Hauszmann Programként fut az évek óta tartó, sok száz milliárd adóforintot felemésztő serénykedés, de a várban vannak nem ebbe a programba tartozó, látványos és ugyancsak sok milliárd forintba kerülő építkezések. Ide sorolandó például a volt Pénzügyminisztérium felújítása-visszaépítése vagy a ledózerolt Burg hotel helyére tervezett többfunkciós létesítmény. 

Természetesen alaposan szerettük volna kifaggatni az egész gigantikus építéssorozatnál megrendelőként feltüntetett állami Várkapitányság Nonprofit Zrt.-t. Egyebek mellett azt kérdeztük írásban, hogy tudják-e tartani a kivitelezők az eredeti határidőket vagy lesznek-e csúszások? Ha lesznek, akkor melyik projektnél? Erre az a kurta válasz jött, hogy „a már megkezdett fejlesztések az előre meghatározott ütem szerint haladnak és az eredeti tervek szerint befejezzük őket.” A munkazaj jót sejtet, de láttunk már karón varjút.

Így fog kinézni a Budavári Palota A és B szárnya a felújítás után. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program
Így fog kinézni a Budavári Palota A és B szárnya a felújítás után. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

Aztán érdekelt minket az is, hogy mennyivel nőttek meg az eredetileg számított költségek az infláció és más tényezők miatt? Itt nagyságrend megjelölését kértük, nem konkrét összeget. Nyilvánvalóan jóval többe kerül ez az egész sorozat, hiszen az alapanyagok már akkor is drágultak, amikor pár éve lekötötték egy részüket, azóta meg az egekbe szöktek az árak. Nos, itt sem írtak kisregényt, csak azt, hogy „A világszerte tapasztalható nyersanyag-, energia-, és munkaerőpiaci változások ugyanúgy befolyásolhatják a költségeket, mint bármelyik másik érintett szektorban.”

Egy 2015-ös közlemény szerint a Nemzeti Hauszmann Program mintegy 200 milliárd forintba kerül. Óvatosak voltunk, kettővel megszoroztuk ezt. Feltesszük, nem sokat tévedtünk. Bár az is igaz, hogy még nincs vége, elvileg 2024-ben, de az is lehet, hogy később lesz a záróra.Tudják mit? Mégis inkább hármas lesz a szorzó. Egyébként nehéz eligazodni a milliárdok között, többször, többféle számokat keringettek a hivatalosságok, most meg ugye, az előző bekezdés szerinti dodonai válasz jött, abba később bármit belemagyarázhatnak és még nem is nagyon lehet megróni érte őket.

A Várkapitánysághoz azonban – pont a pénzügyek miatt – volt egy harmadik kérdésünk is. Utalva arra, hogy Lázár János miniszter a minap közölt egy 117 elemből álló listát a felülvizsgálandó, egyébként nemzetgazdasági szempontból kiemelkedően fontosnak minősített projektekről, s ezek között több olyan is van, amelyik a Várban zajlik. Szóval szerettük volna megtudni, hogy van-e már döntés, hogy melyiket tolják vagy hagyják el teljesen? Erre pedig azt közölték, hogy „két előkészítésben lévő projektünket, a Magyar Nemzeti Levéltárat és a visegrádi műemlékegyüttest is megújítjuk a közeljövőben, csak a munkát egy későbbi időpontra ütemezzük át.” Viszont a hét elején Csepreghy Nándor közzé tett egy 300-as listát, ami a kormány által már elfogadott leállításokat tartalmazza, de abban nem szepelnek a Lázár-féle lista Várra vonatkozó elemei. Vagyis nem lettünk sokkal okosabbak. Ennyi az előélete írásunk most következő részének, ami szeptember közepén született, immár ezzel a „hivatalos és konkrét információdömpinggel” elárasztva.

Felülvizsgálat alatt lévő projektek a Várban 

(Lázár János Vadai Ágnes DK-s képviselőnek, s most már honvédelmi árnyékminiszternek adott válasza alapján)

  • a Karmelita kolostor felújítása és átépítése
  • akadálymentes közlekedési tengely létesítése a Palota út - Csikós udvar - Hunyadi udvar teraszai között (Tabáni lift I.-II.)
  • a Palotanegyed közműveinek felmérése, terveztetése és kiváltása
  • hidegenergia központ fejlesztése, II. ütem
  • a Palotanegyed hűtővíz-ellátó rendszerének rekonstrukciója
  • a várfalak felmérése, tervezése, helyreállítása
  • a várkertek, közterületek felmérése, tervezése, kivitelezése, üzemeltetésre felkészítése
  • turisztikai célú területrendezés és infrastruktúra-elemek kialakítása több helyszínen
  • az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése
  • a volt József Főhercegi Palota, Palotakert és Istálló újjáépítése
  • a Honvéd Főparancsnokság ideiglenes fejlesztése, majd teljes rekonstrukciója
  • a Táncsics u. 9. szám alatti ingatlan fejlesztése

Egy kellemes hétköznap délután könnyű sétát tettünk a NER cégei által bevett történelmi falak között. Úgy hisszük, mehettünk volna szombaton vagy vasárnap is, akkor is a bevezetőben említett munkazajt hallottuk volna, bármelyik végét keresnénk fel ennek az elnyújtott terepnek. Bár vizslatni nehéz kívülről, az már csak a zajokból is egyértelmű, hogy itt nagyon is pörögnek a kezeslábasban feszítő emberek. Munkavezetőt nem nagyon látni, (nyilván van), de sejthető: mindenáron szeretnék befejezni az építkezéseket. Feszít a határidő, több projektnél 2023 végére-2024 elejére tervezik az adott ütem végét. 

„Ahogy azt a környéken sétálók is láthatják az építkezés halad, és reméljük, hogy a beruházás a költségvetés jelenlegi nehéz helyzete ellenére folytatódhat, mert “torzók nem maradhatnak” – mondta nem állami forrásunk a Szentháromság téren még építési háló mögé bújt volt Pénzügyminisztérium tömbjének a kivitelezéséről. 

A volt Pénzügyminisztérium felújítandó tömbje még építési háló mögött. Fotó: mfor/Mester Nándor
A volt Pénzügyminisztérium felújítandó tömbje még építési háló mögött. Fotó: mfor/Mester Nándor

Kezdjük is akkor ezzel az 1903-ban Fellner Sándor tervei alapján emelt, majd rengeteg funkciót megélt épülettel, amit nem nagyon láthat a pár lépésre található XI. Ince pápa (szobra), mert alkotója azt akarta, hogy inkább a teret nézegesse időtlen időkig. A megboldogult hetvenes-nyolcvanas években az egyetemisták még diszkófények alatt ismerkedtek a másik nemmel az akkor már kopottas aulában. Most megint a „pénzügyőröké” lesz itt minden, csilloghat a márvány, csodálkoztat a Zsolnay-dísz. 

„Tizenhat oszlop tartja csillagboltozatú födémét. A főbejárónak a középső tengelyében fekszik a főlépcső, öt méter széles karral, ezen sokszögű apszissal lezárt pihenőhöz jutunk, ahonnan jobbra is, balra is egy-egy 4 méter széles lépcsőkar visz az emeletre. Nagy hangsúlyt fektettem a lépcsőház világosságára” – magyarázta az elkészült mű hátterét még 1904-ben az építész.

A kivitelezés határideje 2023. III. negyedév, az egész projektnek meg 2024. I. negyedév – olvashatja a Hiltonnal szembeni kerítésen, aki akarja. A főszereplő itt – mint sok más várbéli akcióban – az egyik leggazdagabb magyar, Paár Attila által tulajdonolt és vezetett West Hungária Bau Group. A magát „maradandókat alkotóként” hirdető cégcsoport nem szűkölködik az állami beruházásokban, ez meg is látszott tavalyi eredményén.

Átellenben, a sarkon szendvicseket és csapolt sört hirdető ronda kék palánk takar egy üres telket, amelyen most csak pár építési konténert vigyáz egy álmos őr. Valaha ott állt a Burg hotel, amit már az év elején leradíroztatott onnan az új tulajdonos, a Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelője, az MNB-Ingatlan Kft. Konferenciaközpontot álmodtak oda, de munkálatoknak még nyoma sincs. Nehéz elképzelni, hogy 2024-ben már itt ünnepelhetnek a kiváltságosok.

A volt Burg hotel helyére tervezett épület látványterve. Forrás: pestbuda/RAPA Architects
A volt Burg hotel helyére tervezett épület látványterve. Forrás: pestbuda/RAPA Architects

Innen délre vannak a Hauszmann Program igazán nagy építkezései a Dísz tér és a Budavári Palota közvetlen környezetében. Totális megosztottság van arról, hogy egyáltalán szükséges-e minden négyzetcentimétert beépíteni. Ez nem csak az építész-történész szakmára igaz, hanem a járókelőkre vagy más polgárokra is. Laikusok szerint legfeljebb a torzókat kellett volna megszüntetni, nem pedig sportot űzni abból, hogy mennyi korabeli tömböt építenek vissza. Mások, főleg a hivatalos propaganda anyagok szerint, kitörő örömmel fogadták a királyi, de még inkább a Horthy-korszak rekvizítumait. A vélemény-arányokat nehéz felmérni, a hivatalos „becsléseket” illik erős kétséggel fogadni. 

Így néz ki most  a volt Vöröskereszt Egylet épülete a Dísz tér sarkán. Fotó: mfor/Mester Nándor
Így néz ki most a volt Vöröskereszt Egylet épülete a Dísz tér sarkán. Fotó: mfor/Mester Nándor

A Dísz tér sarkán, épp ott, ahol komótosan fordul a feligyekvő várbusz, vagyis karnyújtásnyira Orbán Viktor munkahelyétől, a Karmelitától, már látható az egykori Vöröskereszt Egylet betoncsontváza. Most nem szép látvány, de biztos beburkolják. A kihelyezett tábla szerint az I. ütemet idén júniusban kellett befejezni, ez vélhetően megtörtént. Elvileg jövő év decemberében átadják a tömböt, ahhoz meg kell indítani a II. ütemet, de látogatásunk idején nem láttunk semmilyen mozgást az épületnél. Erre a házra egyébként azt tudjuk mondani: jobb, hogy eltűnt az üres telek, egységesebb lett a tér.

Sok milliárdos falathoz jutott cégek a Várban

  • Fejér-B.Á.L. Zrt. -  Honvéd Főparancsnokság
  • Magyar Építő Zrt. - József Főherceg palota
  • Confector Mérnöki Iroda Kft. -  Budavári Palota, Vöröskereszt székház
  • Bayer Construct Zrt. -  Vöröskereszt székház
  • Viastein Kft. - Vöröskereszt székház
  • WHB – Lovarda, Főőrség, volt Pénzügyminisztérium
  • Garage Kft. - volt Pénzügyminisztérium
  • Céh Zrt. - volt Pénzügyminisztérium
  • Valton Security – Budavári Palota környéke

A Honvéd Főparancsnokságnál már a harmadik szintnél tartanak. Fotó: mfor/Mester Nándor
A Honvéd Főparancsnokságnál már a harmadik szintnél tartanak. Fotó: mfor/Mester Nándor

A tér déli részén a harmadik szintnél jár Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. a volt Honvéd Főparancsnokság visszaépítésével és egy hozzácsapott hátsó, modern épületrész kivitelezésével. Az első ütemet itt jövő decemberre akarják befejezni, ez azt is jelenti, hogy a teljes készültséget 2024 vége előtt aligha érik el.

Itt sem pihengetnek a munkások, fúróikat akkor sem állították le, amikor a túránk közepén a közeli Sándor-palota körül hirtelen megszaporodott az egy négyzetméterre jutó rendőrök és civil biztonságiak száma. Mindannyian várták, hogy begördüljön a köztársasági elnöki palota elé a Vatikán budapesti nagykövetének autója (tárgyalni jött a képviselő, nem turistaként – a szerk.). Vagyis a fúrók kis túlzással elnyomták a protokoll szerint kivezényelt honvéd sorfal parancsnokának hangját. Van ilyen, a nagykövet túltette magát ezen, a tiszt pedig megszokhatta. 

Így néz ki majd az egykori Honvéd Főparancsnokság a visszaépítés után. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program
Így néz ki majd az egykori Honvéd Főparancsnokság a visszaépítés után. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

Az intermezzo miatt csak fél órával később léphettünk közelebb a Tabánra néző József Főherceg palota épülő tömbjéhez. Itt a NER másik kirobbanthatatlan tagja, a Magyar Építő Zrt. a karmester. Gyorsítania kell a tempón, ha jövő tavaszra szeretné készre jelenteni a II. ütemet, a hirdetőtáblán legalábbis az áll, hogy áprilisban ér véget ez az ütem. Az nem derül ki, hogy lesz-e további ütem és mikor lesz a nemzeti szalagé és az olló a főszerep.

A József főherceg palota egyik belső terének látványterve. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program
A József főherceg palota egyik belső terének látványterve. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A séta végén elballagtam a szemközti Karmelitához, de úgy 30 méterre tőle rácsos kerítés és unatkozó kék ruhás, pisztolyos emberek állták az utamat. Nem adtam esélyt nekik, hogy elküldjenek. Inkább elővettem a telefont és lőttem egy képet. Csakhogy meglegyen: a főúr munkahelye szent és sérthetetlen. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!