3p

A szakértők szerint az utóbbi egy-két hétben igencsak megnőtt a Covidos kisgyerekek száma. 

Az ATV Napló című műsorában Szlávik János infektológus főorvos beszélt arról vasárnap, hogy az utóbbi időben sajnálatos módon megugrott a koronavírusos kisgyerekek száma, most pedig Póta György csepeli házi gyermekorvos beszélt arról a Népszavának, hogy naponta 2-3 új Covidos betege is akad.

A háziorvos szerint egyre több az új fertőzött, és meglepően sok közöttük a gyerek, különösen az öt év alatti. Az utóbbiak számára Magyarországon még nincs elérhető oltóanyag. 

Nincsenek hazai adatok, hogy melyik variánstól betegszenek meg. Fotó: Depositphotos
Nincsenek hazai adatok, hogy melyik variánstól betegszenek meg. Fotó: Depositphotos

A mostani nyári variáns legjellemzőbb tünete a gyerekeknél a magas láz, gyengeség, orrfolyás, rossz közérzet. A fertőzés néhány nap alatt lezajlik, ezalatt a kicsik főként tüneti kezelést kapnak. Póta György szerint most, ebben szezonban még egyetlen páciensének sem volt szüksége kórházi ellátásra. Hozzátette: sajnos a gyerekek átoltottsága meglehetősen alacsony, az olthatóak ötöde kapott eddig vakcinát.

A legutóbbi kormányzati adatközlés szerint egy hét alatt 21840 új fertőzöttet regisztráltak és 96 beteg hunyt el, míg hét nappal azt megelőzően az új fertőzöttek száma 14402, a halottaké pedig 54 volt.

A WHO július közepén figyelmeztetett arra, hogy itt van egy újabb járványhullám. Mind több a beteg és az új fertőzés mögött egyértelműen a Dél-Afrikából év elején indult BA.4- és BA.5-variánsok állnak. A lapnak nyilatkozó járványügyi szakember azt mondta: miután Magyarországon úgy tűnik, senki nem vizsgálja, hogy milyen variáns okozza ezeket a megbetegedéseket, azt sem lehet megmondani, mire kellene az őszi szezonban felkészülni. Azaz, várható-e újabb variáns, vagy a lakosság mekkora hányadának lehet őszre természetes védettsége.

Ha lennének adatok, azokból meg lehetne mondani, hogy őszre várható-e egy újabb nagy hullám. Hozzátette: szakirodalmi adatokból annyi látszik, hogy az omikron-variánsokból azok maradtak talpon, amelyeknek nagyon erős a fertőzőképességük, de ha valaki oltott és egészséges, annál nem válik súlyos lefolyásúvá a betegség. Az is nyilvánvaló, hogy az oltottak is megbetegszenek. Mindennek egyebek mellett az a veszélye, hogy így sok egészségügyben dolgozó is kieshet a többiek ellátásából.

A szülők nem is nagyon érdeklődnek most nyáron az oltás lehetőségéről, illetve aki mégis, az arról panaszkodott, hogy nem tud az oltópontokra bejutni. S bár az új vírusok jellemzően már kikerülik vakcinát, az oltás mégis fontos, kivédi a súlyos lefolyású megbetegedést, illetve a halálozást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!