3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A KSH közzéteszi az inflációs adatot, amiből kiszámolható, mennyi pluszpénz érkezik idén novemberben.

Holnap megtudjuk, mekkora volt az infláció augusztusban, egyben azt is, hogy mekkora volt az év első nyolc hónapjában. Utóbbi a fontosabb a nyugdíjasok szempontjából, a hatályos törvények értelmében ugyanis ez a mutató az alapja a kompenzáció kiszámításának.

A hónap leginkább várt napja, mikor megérkezik a nyugdíj.
A hónap leginkább várt napja, mikor megérkezik a nyugdíj.

Amennyiben ugyanis a tényleges infláció magasabb, mint amennyivel év elején emelték a járandóságokat, akkor az idős honfitársaink kiegészítésre válnak jogosulttá. Idén januárban 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, amit júniusban 0,6 százalékkal toldott meg az állam – mert már akkor látszott, hogy az év eleji emelés kevés lesz. Ám számításaink szerint a már végrehajtott évközi kompenzáció sem lesz elég, a nyugdíjasok fogyasztási kosara szerint számolt áremelkedés ugyanis az év során biztos felülmúlja a 4 százalékot.

Könnyen elképzelhető, hogy ennek most még nem fogjuk a nyomát látni. Elemzők szerint mérsékelt lehetett az áremelkedés üteme augusztusban, így – kiindulva abból, hogy január és július között az átlagos nyugdíjas infláció 3,9 százalék volt – lehet, hogy az augusztusival kiegészítve sem haladja meg a 4 százalékot az év eddigi szakaszában mért adat.

Ez alapján tehát – figyelembe véve a júniusi első körös kompenzációt – az jön ki, hogy az idősek néhány tizedszázaléknyi emelésre lesznek jogosulttá a törvény alapján.

Csakhogy kivétel nélkül minden szakértő arra számít, hogy az év hátralévő szakaszában gyorsulni fog az áremelkedés, ami novemberre bőven meghaladhatja az 5 százalékot is. Azaz egy olyan helyzet állhat elő, hogy a nyugdíjtörvény alapján megállapított kiegészítés – mivel az évnek csak egy tört, nyolc hónapra jutó inflációs adata alapján számolják ki – alatta marad annak, amit az év tizenkét hónapja szerint kapunk majd meg.

E különbözet rendezéséről a kormánynak kell döntenie. Ha ragaszkodik a hatályos jogszabályokhoz, mondhatja, hogy január és augusztus között 4 százalékos volt a nyugdíjas infláció, tehát e szerint számolja ki a novemberi kompenzáció összegét. Ha viszont méltányosabb elbánásban kívánja részesíteni az időseket, akkor figyelembe veszi a szeptember és december között várható áremelkedést is.

Ennek formája lehet az, hogy előre odaadja a megemelt inflációs várakozásoknak megfelelően a 2021-ben ténylegesen járó kiegészítést novemberben, vagy teheti azt is, hogy a 2022-es (nem mellesleg, választási) év elejére időzített 3 százalékos nyugdíjemelésbe építi be a különbözetet.

Lapunk rendszeresen foglalkozik a nyugdíjasok helyzetével, ebben a cikkünkben például azt mutattuk be, hogy az időseknek járó egyéb kifizetések (13. havi részlete, prémium) összességében a korábbiaknál jóval több pénzt jelentenek a nyugdíjasoknak idén.

Vagyis a kompenzáció – bár minden forint számít – alakulása idén önmagában nem okoz drámai változást az idősek anyagi helyzetében. Ugyanakkor arra is figyelemmel kell lenni, hogy alapvetően a 80 ezer forintban vagy annál több nyugdíjban részesülők helyzete jobb, mint ami a kisebb járandóságot kapók jellemző, utóbbiak ugyanis arányosabb kisebb kifizetésekre számíthatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!