3p

Az idei évben folytatódhat a beruházások kétszámjegyű növekedése az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a KSH legfrissebb jelentését kommentálták.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint az idei első negyedévben 17,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene éves összevetésben a múlt évi 16,7, ezen belül a negyedik negyedévi 14,4 százalékos növekedés után.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában azt írta: idén folytatódhat a beruházások kétszámjegyű növekedése, amit alátámaszt az építőipari szerződésállomány és a folyamatban levő beruházások soha nem látott értéke. A Takarékbanknál 14 százalék körüli növekedést várnak az idei évben.

Kifejtette: a beruházásokat döntően az állami és uniós finanszírozású projektek húzták, mivel a beruházások 12 százalékát teljesítő költségvetési szerveknél 65 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezzel szemben a magas bázis miatt a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 1,1 százalékkal mérséklődtek a beruházások. A következő negyedévekben várható a lakás- és irodaátadási hullám felfutása, a feldolgozóipari beruházások is élénkülhetnek a mostani stagnálást követően, mivel egyebek között a második félévben indul a Mercedes új, 1 milliárd euró értékű gyárának beruházása.  A következő években több mint 3000 milliárd forintnyi forrás jut közúti és vasúti fejlesztésekre, így e területen is érdemi növekedés várható, és több új bevásárlóközpont építésének tervét jelentették be - írta.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Suppan Gergely elemzése szerint a vállalatokat technológiai, automatizálási, digitalizációs beruházásokra ösztönözheti a munkaerőhiány, valamint a bérköltségek várható további jelentős emelkedése. A tartósan alacsony kamatok, valamint a történelmi csúcson levő üzleti és fogyasztói bizalmi és hangulatindexek is támogathatják a további beruházásokat. Mindezek hatására idén 14 százalék közeli növekedésre számítanak a tavalyi 16,7 százalékos bővülés után, ugyanakkor ha a munkaerőhiány nem fékezi a bővülést, akkor az ütem elérheti a tavalyi kimagasló értéket is.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is kiemelte, hogy többek között az építőipari fejlesztéseknek köszönhető a növekedés, ami magas bázishoz képest valósult meg, hiszen 2017 első negyedévében több mint 22 százalékos növekedést mutattak a beruházások. A jelenlegi kilátások alapján 12 százalékkal bővülhetnek idén a beruházások - közölte. Szintén kitért arra, hogy elsősorban az állami projektekkel nőttek a beruházások. Németh Dávid szerint kulcskérdés a magánszektor fejlesztéseinek alakulása, fontos lenne, hogy ezek pörgessék a beruházásokat. A hosszú távú növekedéshez szükség van a vállalatok új és hatékony kapacitásaira. Csak ezekkel lehet megalapozni a további béremeléseket, úgy, hogy közben a magyar gazdaság versenyképessége ne romoljon - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!