1p

Szentkirályi Alexandra tette közzé, hogy milyen intézkedésekkel küzd a kormány az energiaárak elszállásának hatásai ellen.

A 7 pontba szedett intézkedések közül a legtöbb nem újdonság, a kormányszóvivő ugyanis a családok megsegítésére tett intézkedések között a rezsicsökkentést, a tűzifaprogramot, a barnaszénprogramot, illetve az árstopokat sorolja fel Facebook-bejegyzésében.

Érdekesebb olvasmány a vállalkozásoknak szánt 3 pont, hiszen ezek még el nem fogadott intézkedéseket is előrevetítenek:

  • lesz az energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozásokat támogató, több mint kétszázmilliárdos program, amelyben termelő vállalatokat támogatunk az energiaköltségük részbeni átvállalásával és energiamegtakarítást eredményező beruházások támogatásával,
  • lesz gyármentő program, és
  • a szolgáltató szektor számára lesz új munkahelyvédelmi akcióterv is.

A kormányszóvivő természetesen hozzátette, hogy mindenért a szanckiók a hibásak, ezek megszünetésével "az árak rögtön megfeleződnének, és az infláció is csökkenne"

.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!