2020. január 8. 11:25

Két hónap sem kellett ahhoz, a kormány a sport területén megvalósítsa azt, amit eltervezett.

November legvégén derült ki, hogy az Orbán-kormány létre akarja hozni az államilag elismert sportakadémiák rendszerét, mely a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, felkészítést és versenyeztetést segíti elő. Majd december közepén meg is jelent az a kormányrendelet, mely részletezte a kabinet elképzelését az új rendszert illetően. Ennek értelmében Kásler Miklós, emberi erőforrások miniszter a kézilabdában 6, a kosárlabdában 4, a labdarúgásban pedig legfeljebb 10 megállapodást köthet. Ezek a megállapodások két célt szolgálnak:

  • egyrészt az utánpótlás-nevelés tárgyi és sportszakmai feltételeit, keretrendszerét egységesítik,
  • másrészt újabb közpénzek áramolhatnak azokhoz az egyesületekhez, melyekkel egyezség született.

Fotó: MTI Fotó: MTI

Most a kormány a honlapján közzé is tette az államilag elismert sportszervezetek listáját, mely nem okozott csalódást. Mint azt a korábbi cikkükben is kifejtettük, az igazi érdekességet a labdarúgás területén kötött megállapodások jelenthetik. Logikusan következne ugyanis, hogy a Magyarországon működő legnagyobb akadémiák kapják meg az "államilag elismert" státuszt, mint például az Illés Akadémia, az MTK, vagy a Debrecen akadémiája, ám nem kizárt, hogy valaki ki fog maradni a sorból. Tippünk szerint Felcsút ilyen fokú kiemelése szinte egyértelmű, és akkor egyáltalán nem zárnánk ki Kisvárdát sem. A közzétett dokumentum alapján Felcsút és az időnként Kelet Felcsútjaként emlegetett Kisvárda is megkapta ezt a különleges státuszt. Lássuk, a listát!

Labdarúgás

  • Diósgyőr Futball Kft.,
  • DLA Utánpótlás Nevelő Kft.,
  • ETO Futball Kft.,
  • A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány,
  • FTC Labdarúgó Zrt.,
  • Honvéd Futball Club Kft.,
  • Illés Sport Alapítvány,
  • MTK Budapest Labdarúgó Zrt.,
  • Várda Sport Egyesület,
  • Vasas Akadémia Kft.

Kézilabda

  • DVSC Kézilabda Kft.,
  • FTC Kézilabdasport Kft.,
  • Füredi Kézilabdasport Egyesület - Veszprém Handball Team Zrt.,
  • Győri ETO Kézilabda Club,
  • Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány,
  • PICK Kézilabda Zrt.

Kosárlabda

  • Budapest Honvéd Sportegyesület,
  • Darazsak Sportakadémia Kft.,
  • Debreceni Kosárlabda Akadémia Kft.,
  • "Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány.

A labdarúgás területén a belga Double Pass intézetnek köszönhetően kiderül, hogy van olyan szervezet, mely érdemtelenül szerezte meg az államilag elismert státuszt és szakmai szempontból semmi keresnivalója a listán. A legutóbbi, tavaly szeptemberi eredmények alapján a belga, utánpótlásnevelésre szakosodott intézet három klaszterbe sorolta a vizsgált hazai műhelyeket:

  • az első klaszterbe kerültek a legjobb eredményt elérők,
  • a másodikba soroltak nemes egyszerűséggel a középmezőnyt képezik,
  • a harmadik klaszterbe pedig azok kerültek, akik szakmai alapokon nem érték el az akadémiai minősítést.

Ez alapján az emberi erőforrások minisztere mind a hat, legjobb eredményt elérő műhellyel szerződést kötött: a Honvéd, a Debrecen, a Diósgyőr, a Győr, az MTK akadémiájával és Felcsúttal. A középmezőnyből került az államilag elismertek közé a Fradi utánpótlás-nevelése, a Vasas Akadémia és a szombathelyi Illés Akadémia. A Várda Sport Egyesület azonban szakmai szempontok alapján teljesen érdemtelenül került be az elittársaságba. A belga intézet felmérése alapján ugyanis a kisvárdai egyesület utánpótlás-nevelő akadémiája nem érte el az akadémiai minősítést. Helyette szakmailag indokoltabb lett volna a sokkal nagyobb múltra visszatekintő UTE Labdarúgó Akadémiával, vagy a nyíregyházi Bozsik József Labdarúgó Akadémiával megállapodást kötni.

Az egész elitrendszer létjogosultsága ebben a formában megkérdőjelezhető

2011 óta számolatlanul ömlik a pénz a sportba, és korábbi összegzésünk alapján mintegy 170 milliárd forint folyt az utánpótlás-nevelésbe, az eredmények azonban elmaradnak. Főleg a miniszterelnök kedvenc sportjában, a labdarúgásban várat magára az átütő siker. Ennek ismeretében érthető a kormányfő elégedetlensége, ám ahogy az elmúlt szűk 10 évben már bebizonyosodott, a minél több pénz nem feltétlenül jelent eredményeket is. Márpedig az államilag elismert státusz, az akadémiák kiemelése látszólag csak egy újabb pénzcsap megnyitását jelenti az érintetteknek.

Az állami sportakadémia rendszer ugyanis semmi új szakmai megoldást nem visz a jelenleg is működő rendszerbe: az adminisztratív kiemelések mellett mindössze újabb források biztosítását jelenti, esetleg a TAO-ból az érintett szervezetekhez vándorló adóforintok központosított elosztását. Ami az államilag elismert címet megszerző szervezet kötelezettségeit illeti, azok pusztán adminisztratív és anyagi jellegűek. A jövőben csak szűkebben vett célokra igényelhetnek TAO-támogatást - kizárólag ingatlan-beruházásra -, és szoros kapcsolattartást kell vállalnia a szakszövetséggel, valamint rendszeres jelentést kell készítenie a miniszter számára.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kiemelt sportakadémiák a szűkített TAO-lehetőségek miatt jelentős összegektől esnének el. A decemberi rendelet értelmében ugyanis a miniszter a kosárlabda és a kézilabda sportágban a sportakadémiai feladatok ellátásával összefüggésben a 2020. január 1-jét követően felmerült kiadásokhoz nyújthat állami sportcélú támogatást. A labdarúgásban ugyanakkor visszamenőleges hatállyal is működik a dolog: azoknak a szervezeteknek, melyekkel december 20-ig megszületik a keretmegállapodás, a 2019. július elseje óta felmerüt költségekhez is adható állami támogatás. Az új akadémiai rendszer egyelőre tehát inkább a forráselosztás központosításáról szól, mint a szakmai szempontok előtérbe helyezéséről.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.