4p

Egy munkahely elhagyása a felmondással kezdődik, és azzal, hogy tudatjuk a megfelelő emberekkel. De mi a helyzet a felmondás formájával? Elég csak szóban? Vagy inkább írásban? Ha a levél mellett döntünk, akkor mégis kinek kell eljuttatni azt? Egyáltalán, miért éri meg felmondólevelet fogalmazni?

Tényleg szükség van felmondólevél írására?

A Harvard üzleti szaklapja cikkében kiemeli, hogy természetesen a legjobb az, ha személyesen, vagy videohíváson intézzük a hasonló teendőket, kellő időt adva a munkahelyünknek is arra, hogy felkészüljenek a távozásunkra. A legtöbb munkahelyen nem kötelező egy hivatalos felmondólevél írása, azonban a szakértők szerint így is érdemes ráfordítani az energiát.

1. A szó elszáll, az írás megmarad

Vannak olyan cégek, ahol a papíron beadott felmondás elvárás, akár a cégvezetés, akár a HR-osztály részéről. A HBR szakemberei szerint azonban azért is érdemes lehet hivatalosan is rögzíteni a felmondási szándékunkat, még ha senki sem kötelez erre, mert így a jogviszony megszüntetése, az utolsó fizetés megszerzése is könnyebb, valamint egy esetleges vitás helyzetben is egyértelműbb egy dokumentum, mint egy szóbeli megegyezés.

Felmondani is tudni kell. Fotó: Depositphotos
Felmondani is tudni kell. Fotó: Depositphotos

2. Megkönnyíti a felmondást

Valljuk be, felmondani nem a legkellemesebb érzés, ez nem meglepetés. Viszont a HR-szakértők azt tanácsolják, hogy egy összefoglaló levél elküldése néhány perccel a megbeszélt találkozó előtt segíthet abban, hogy mind a felmondani készülő dolgozó, mind a vezető összeszedhesse a gondolatait, ráadásul így a téma kínos kerülgetése sem lesz a beszélgetés része.

3. A felmondás valódi oka

A felmondólevél megírásának talán legfontosabb oka az, hogy a távozó munkavállaló csak így győződhet meg arról, hogy biztosan mindenki tisztában van azzal, hogy mikor és miért távozik a cégtől. Ha attól tartunk, hogy a korábbi főnökünk megpróbálja majd úgy beállítani a távozásunk, ahogy az neki megfelel, akkor a felmondólevélre érdemes akár a HR-osztályt, akár a főnök főnökét is bemásolni.

Hogyan írjunk felmondólevelet?

Priscilla Claman karriertanácsadó szerint a legfontosabb, hogy fogalmazzunk röviden, tömörön és érthetően. Foglaljuk össze, hogy mikor távozunk és mit fogunk csinálni ezután – amennyiben ez még nem tiszta, elég csak nagyjából körül írni, például: „új területen szeretném kipróbálni magam.”

A közvetlen főnöknek vagy a HR-nek címzett levélben jó ötlet a hála kifejezése is, ha van valami, amiért valóban hálásak vagyunk a cégnek, vagy esetleg olyan konkrét projektek említése is, amelyeken sikerrel dolgoztunk. Végül nem szabad elfelejteni a távozásának időzítésének említését, valamint annak az elkötelezettségünknek hangsúlyozását sem, hogy a feladatokat és a felelősségeket zökkenőmentesen adjuk át a majdani utódunknak.

A tanácsadó ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy különösen abban az esetben, hogyha nem jó szájízzel távozunk a cégtől, csábító lehet kritika megfogalmazása a felmondólevélben, de ez nem a megfelelő fórum ennek kifejezésére, ráadásul a hidak elégetése sosem jó ötlet.

Amikor felégetik a hidakat

Ezzel együtt persze elképzelhető, hogy a felmondás körülményei annyira negatívak, mert például a mérgező munkahelyi légkör, vagy valamilyen konkrét sérelem miatt a távozó dolgozó jól megmondaná a magáét a cégvezetésnek. A szakértő szerint ez mindenkinek joga, viszont ebben az esetben fel kell készülnie arra, hogy a szakmán belül is kitudódhat a híre, hogy milyen körülmények közt távoztunk a korábbi állásunkból – az ezzel járó következményeket pedig onnantól kezdve viselni kell, akár jók, akár rosszak.

(Harvard Business Review)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!